eur:
389.32
usd:
361.99
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Burjánzik a FIFA-botrány

Mohamed Bin Hammam, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnökjelöltje azt szeretné, hogy a megvesztegetés vádjával ellene indított vizsgálatot terjesszék ki riválisára, a FIFA jelenlegi vezetőjére, Joseph Blatterre is.

A katari sportvezető hozzátette, semmi szabályba ütköző dolgot nem tett, így nyugodtan várja a vasárnapi meghallgatást a szervezet etikai bizottsága előtt. Bin Hammam május 10-11-én a karibi térség futballvezetőivel, köztük Jack Warnerrel, az Észak- és Közép-Amerikát, valamint a karibi térséget tömörítő konföderáció (CONCACAF) elnökével találkozott, a vizsgálat pedig azt hivatott eldönteni, hogy a katari elnökjelölt szavazatokért cserébe megvesztegetett-e valakit. A CONCACAF eddig nem hozta nyilvánosságra, hogy 35 voksával Blattert vagy Bin Hammamot támogatja majd a jövő hét szerdai elnökválasztáson.

A katari futballelöljáró sajtószolgálatának közleménye szerint a megfogalmazott vádakban Jospeh Blatter neve is szerepel, ezért lenne ildomos őt is bevonni a vizsgálatba.

"Egyesek elmondása szerint tudott bizonyos karibi vezetőknek állítólagosan átutalt pénzekről, de nem tett ellene semmit" - áll a közleményben.

Bin Hammam és a trinidadi Warner mellett másik két hivatalnoknak is meg kell jelennie a FIFA etikai bizottsága előtt vasárnap, mindössze három nappal a zürichi elnökválasztás előtt, amelyen Bin Hammam az egyetlen kihívója a jelenleg regnáló Joseph Blatternek.

Címlapról ajánljuk
PSG–Borussia Dortmund 0-0

BL élőben
PSG–Borussia Dortmund 0-0

A Paris Saint-Germain egygólos hátrányból kezdve próbálja meg kiejteni a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Pályaválasztóként 2015 októbere óta a PSG csak a Bayern München ellen maradt a BL-ben szerzett gól nélkül.

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Washington új csapást mér Kínára

Washington új csapást mér Kínára

A Biden-kormányzat visszavonta az Intel és a Qualcomm számára a Huawei félvezetőkkel való ellátását lehetővé tevő kiviteli engedélyeket, növelve ezzel a kínai távközlési berendezéseket gyártó vállalatra nehezedő nyomást. Az amerikai kereskedelmi minisztérium lépése érinti a Huawei laptopok és mobiltelefonok számára gyártott chipek szállítását is, így akár a magyar piacra is hatással lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×