Nehéz volt egy helyre terelni a női kajak-kenu válogatottat - mondta az InfoRádiónak Storcz Botond. A szövetségi kapitány végül sikerrel járt, hiszen immár Szolnokon, Fábiánné Rozsnyói Katalin irányításával készül Janics Natasa, Kovács Katalin és Kozák Danuta is a jövő hétvégi szegedi Világkupára.
Storcz Botond azt mondta, ez egy hosszú és nehéz huzavona volt, amit az elmúlt évek sérelmeinek tud be, hiszen mindenki hordoz magában valós vagy vélt sérelmeket.
A szakvezetőnek az a célja, hogy a legerősebb csapatot hozza össze, de ennek feltétele, hogy együtt, egy helyszínen készüljenek, mivel megítélése szerint csak így tudnak minőségi munkát végezni. Nagy lépést tettünk meg az egységesség felé - vélekedett Storcz Botond.
A szövetségi kapitány a keddi, első közös edzésről azt mondta: nem nevettek végig a sportolók, de fegyelmezetten, profi módon viselkedtek. Ez az az idő múlásával egyre könnyebb lesz - tette hozzá.
Storcz Botond a hét végére ki szeretné jelölni, hogy kik indulnak a női négyesben. Kedden két felállásban próbálták ki az egységet, Benedek Dalma, Paksy Tímea, Kozák Danuta mellett egyszer Kovács Katalin, egyszer pedig Janics Natasa ült a hajóban.
Ha véglegessé válik a négyes összetétele, akkor a jövő hétvégi szegedi Világkupán az az egység indul, de a nyár további versenyeire, így az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra mások is bekerülhetnek a csapatba - közölte a szövetségi kapitány.
Hanganyag: Farkas Dávid








