Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Az Újpest nyerte az NB I tavaszi csúcsrangadóját

Az Újpest hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Debrecent a labdarúgó NB I 20. fordulójának nyitómérkőzésén, a "tavasz csúcsrangadóján".

Fantasztikus hangulat fogadta a bevonuló csapatokat, ami érthető is, hiszen a listavezető látogatott a második helyen állóhoz. A két csapat ultrái egyaránt pirotechnikai show-val lepték meg kedvenceit a kezdősípszó előtt.

A nagyszerű iramban induló összecsapás alaphangját Kabát Péter már a 7. percben megadta: egy harcos labdaszerzés után laposan lőtt a jobb sarokba (1-0).

Kiegyenlített volt a találkozó, az első komoly debreceni helyzetre a 27. percig kellett várni, ekkor Rudolf Gergely lőtt mellé ordító helyzetben. A folytatásra kicsit leült a mérkőzés, de a publikum így is vastapssal jutalmazta az első negyvenöt percet.

A fordulást követően a lila-fehérek átadták a területet és kontratámadásokra rendezkedtek be. Nem is kellett sokat várniuk, hogy eredményesek legyenek egy ilyen akcióból: Bori Gábor jobb oldali beadása után Rajczi Péter estében lőtt a kapu közepébe (2-0).

A második bekapott gól láthatóan megzavarta a Debrecent, az Újpest kedve szerint szövögethette akciót. A hajrára vendégek hitehagyottakká váltak, így a hazai ultrák a csípős tavaszi hidegben félmeztelenre vetkőzve ünnepelhették kedvenceiket a lefújást követően.

Az Újpest ezzel átvette a vezetést a pontvadászatban, igaz, a Debrecen egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, ám a két csapat a vesztett pontok tekintetében már ugyanúgy áll.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×