Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.16
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Várhidi nem kap új szerződést az MLSZ-től a 0-8 után

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg Várhidi Péter december 31-én lejáró szerződését. Ez azt is jelenti, hogy a testület visszavonja a szakember megbízását az olimpiai válogatott irányítására, és Várhidi nem lesz tagja az új struktúrában felálló operatív teamnek sem.

"Az utánpótlás terén új koncepció szerint folyik a munka és ebben nem számít rám Jámbor László sportágfejlesztési igazgató" - mondta Várhidi Péter. "Biztos vagyok benne, hogy akkor is mennem kellett volna, ha az U21-es válogatottal nem kapunk ki 8-0-ra Szerbiában. Azt gondolom, Magyarországon mindent elértem, amit lehetett, hiszen voltam szövetségi kapitány és bajnokcsapat edzője is. Az eredmények miatt sem kell szégyenkeznem, a válogatottat, amit vezettem, szerették a szurkolók, telt ház előtt játszottunk meccseket. A felmondási idő december 31-ig tart, utána muszáj lesz dolgoznom, de egyelőre még nem gondolkoztam azon, mit fogok csinálni."

A szövetség elkezdte az egyeztetéseket azokkal a szakemberekkel, akik szerepet kapnak az új rendszerben. A névsor az eredeti terveknek megfelelően október 30-ra alakul ki.

Címlapról ajánljuk
Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Vizespalack nélkül tilos kutyát sétáltatni – I. kerületi részletek

Budapest I. kerületében változnak a közösségi együttélés szabályai: a kutyát sétáltató gazdáknak ezentúl az ürülék felszedésére alkalmas eszközt és a kutyavizelet feltakarításához, hígításához elegendő vizet is maguknál kell tartaniuk. A részletekről Böröcz László polgármestert kérdezte az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×