Donald Berry professzornak lesújtó véleménye van a doppingtesztekről. A statisztikus úgy véli, az eredményeket nem értelmezik a helyesen. A doppingolók szerinte csalnak a vizsgálatokon, az ártatlanokat meggyanúsítják, és az egész sport szenved - vélekedik a tudós.

Úgy látja, a doppingszerek egyre bonyolultabbak lesznek, a jelenlegi esetleges szabályozás több bajt okoz, mint amennyi előnye van.

Közkeletű előítélet származik abból, amit "ügyészi téveszmének" hívnak. Ez a vélekedés abból indul ki: nagyon ritka, hogy valaki ártatlan.

Ennek tipikus esete, amikor Sally Clarket elítélték két gyermeke meggyilkolásáért, mert a bíróság szakértője úgy érvelt: annak az esélye, hogy egy családban két gyermek veszítse életét hirtelen csecsemőhalál következtében, 1:73 millióhoz. Ehhez a számhoz úgy jutott, hogy négyzetre emelte egy haláleset 1:8500-ra taksált esélyét.

Donald Berry szerint azonban babák millióinak esetében nem meglepő, hanem garantált annak az esélye, hogy hirtelen csecsemőhalált halnak. Az anya három évet töltött börtönben, mire az életfogytiglan ítéletet hatálytalanították.

Landis a példa

Az "ügyészi téveszme" elkerülhet a doppingellenőrzéseknél is. Ennek kirívó esete volt, amikor a nemzetközi sportbíróság elítélte a 2006-os Tour de France győztesét, Floyd Landist. Elvették az érmét, és két évre eltiltották.

A bíróság szerint, amely alapvetően a "jóváhagyás bélyege" elméletre alapozta az eljárást, szintetikus tesztoszteront használt. A bizonyíték azonban a professzor szerint nem volt bizonyíték, mivel nem mondott semmit Landis bűnösségéről vagy ártatlanságáról.

A Tour de France-on 126 mintát vettek. 99-os százalékos specifikusságot feltételezve, hibásan bizonyul pozitívnak az esetek 72 százaléka. Így, egy kétségtelenül szokatlan teszteredmény egyáltalán nem biztos, hogy szokatlan, ha az összetett tesztek szempontjából nézzük.

A különböző szinteken ugyanez a hiányosság lép fel - jegyezte meg a professzor. A probléma megoldása a Bayes-tételben rejlik, ami átváltja az észlelés valószínűségét a doppingolás tényleges előfordulásának valószínűségébe.

A professzor szerint a laboratóriumoknak szigorítania kellene eljárásaikat és kritériumaikat, amelyekkel meghatározzák, hogy valaki doppingolt-e. De mielőtt ezeket használják, jóvá kell őket hagyni.

Ehhez pedig szükség lenne arra, hogy ismerjük azok arányát, akik bár nem doppingoltak, mégis elítélték őket, és azoknak a ténylegesen doppingszert használóknak az arányát, akiket kiszűrtek.