Infostart.hu
eur:
363.98
usd:
310.96
bux:
133270.26
2026. április 29. szerda Péter

MACS: minden olimpikont legalább négyszer ellenőriznek az olimpia előtt

A Magyar Antidopping Csoport vezetőjének közlése szerint minden magyar olimpikont legalább négyszer ellenőriznek Peking előtt.

Tiszeker Ágnes, a nemzeti doppingellenes szervezet vezetője elmondta: a jövő augusztusi olimpiáig folyamatosan végeznek ellenőrzéseket, az idén például az év végéig 806 tesztelést hajtanak végre a csoport szakemberei állami megrendelésben.

A Magyar Antidopping Csoport vezetője külön kiemelte: az olimpikon sportolók hollétéről folyamatosan tudniuk kell a doppingellenőröknek. Mint mondta: a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség három hónapra előre kéri be a holtartózkodásra vonatkozó adatokat.

Tiszeker Ágnes hozzátette: ha a sportoló mulasztásából 18 hónap alatt valakit három alkalommal nem találnak az ellenőrök az általa bejelentett helyen, az illető doppingvétséget követ el és fegyelmi eljárás indul ellene.

A sportolót az ellenőrök akár a lakásán is felkereshetik, de nem ez a cél, a MACS szakemberei inkább az edzőtáborokat, a válogatott edzéseket preferálják, mert semmiképpen sem akarják magánéletükben zaklatni a versenyzőket - emelte ki Tiszeker Ágnes.

Címlapról ajánljuk
Elemző: egyre nagyobb a félelem az Európában élő afgánok körében is a kitoloncolástól

Elemző: egyre nagyobb a félelem az Európában élő afgánok körében is a kitoloncolástól

Afgánok ezreit küldik vissza hazájukba az iráni és a pakisztáni hatóságok, miközben a nemzetközi szervezetek arra figyelmeztetnek, hogy a tálibok keményen lépnek fel a hazatérőkkel szemben. Dócza Edith Krisztina az InfoRádióban azt mondta, már több uniós tagállam is tömeges kitoloncolást sürget, amit felgyorsíthat a júniusban hatályba lépő migrációs és menekültügyi paktum.

Van némi bizonytalanság abban, hogy mit érnek el a Tisza konkrét adómódosítási tervei

Egyelőre bizonytalan, hogy mekkora hatást gyakorolhatnak a gazdaságra és a költségvetésre a leendő Tisza-kormány adócsökkentési tervei – vélekedett az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×