Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Szávay Ágnes: "Éhes maradtam"

Evés közben jön meg az étvágy, és én éhes maradtam - írja internetes naplójában Szávay Ágnes, azt követően, hogy kiesett egyesben az amerikai nyílt teniszbajnokságon, mivel a legjobb nyolc között 6:1, 6:4-re kikapott a negyedik kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecovától. A 19 éves magyar versenyző elismerte, hogy nem játszott jól a negyeddöntőben. Árvay Sándor teniszszakíró szerint párosban felszabadultan léphet pályára a Vasas teniszezője a döntőbe jutásért.

"Nem ment jól a játék, és ez így, egy jól játszó Kuznyecova ellen sajnos kevés volt. Azt hiszem, hogy amit próbáltam csinálni, az alapvetően nem volt rossz, de sokat hibáztam, fontos helyzetekben pedig sokszor rosszul döntöttem" - értékelte a negyeddöntőt Szávay Ágnes internetes naplójában.

"Most egy kicsit el vagyok keseredve, pedig tudom, hogy összességébe véve jól szerepeltem. A verseny előtt két kanyart szerettem volna nyerni egyéniben. Ezt végül is túlteljesítettem, de tudjátok, hogy van ez, evés közben jön meg az étvágy. Én egy picit éhes maradtam most" - írja a 19 éves magyar teniszező.

"Tudom hogy van még időm, nem sürget senki. Szép eredményt értem el, de lehet, hogy még nem jött el az én időm?! Lehet, hogy még keményebben kell dolgoznom, de most már sokkal könnyebb lesz. Most tudom, hogy jó úton járok. Nagyon nehéz lesz innen továbblépni, de ígérem, hogy rajtam nem fog múlni" - tette hozzá a Vasas versenyzője.

"Az egyik edzőm azt mondja mindig: 'Te csak próbálj mindig mindent megtenni ami tőled telik, és ne keseredj el ha nem sikerül! Ugyanis mindig mindent nem lehet megtenni! Az ember nem tökéletes, és nem is lesz az soha! Viszont újra meg újra meg kell próbálnod! Nem adhatod fel, mert te képes vagy rá! Ha elég kitartó vagy, mindig közelebb kerülsz majd a célodhoz! És ki tudja? Talán egyszer még el is érheted azt!' Én most közelebb kerültem a célomhoz, de nagyon szeretném elérni" - írta blogjában Szávay Ágnes.

A magyar játékos a cseh Vladimira Uhlirovával az oldalán párosban még versenyben van, a Csan Jüng-csan, Csia Jüng-csuang tajvani kettőssel csatázik majd csütörtök délután öt órától a döntőbe jutásért.Szvetlana Kuznyecova még ennyivel jobb Szávay Ágnesnél - mondta az InfoRádiónak Árvay Sándor teniszszakíró. Hozzátette: az orosz teniszező mentálisan erősebb volt, nem nyomta az a teher, amivel a 19 éves magyar játékos küzdött.

Ági büszke lehet az elmúlt egy évben nyújtott teljesítményére, és arra, hogy egyetlen, nem kiemelt játékosként került a nyolc közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon - vélekedett a szakíró.

Párosban immár felszabadultan szerepelhet a magyar teniszező, így jó az esély arra, hogy cseh partnerével bejut a US Open döntőjébe.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×