eur:
388.69
usd:
361.74
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Kiesett a US Openen, ezért visszatér az izraeli hadseregbe

Két óriási meccset is hozott a US Open éjszakai programja. A hölgyeknél Venus Williams vesztett állásból fordított Jelena Jovanovics ellen, a férfiaknál Roger Federer világelsőhöz méltó játékkal gyűrte le a nagy formában teniszező Andy Roddickot.

Roger Federer egyszerűen legyőzhetetlennek látszik. Pedig Andy Roddick - akivel tavaly a döntőt vívta - ezúttal remekül játszott ellene. Az első két játszmában Federer nem is tudta elvenni az adogatójátékát - igaz, a szettnyerésekhez elég volt, hogy győzött a rövidítésekben.

Federerrel nem bírnak az amerikaiak

Két óra és két perc alatt a svájci világelső 7-6, 7-6, 6-2-re nyert, s ezzel bejutott az elődöntőbe. Federer a Roddick elleni 15. mérkőzésén a 14. győzelmét aratta. Az ezen a versenyen az ötödik helyen kiemelt amerikai 2003-ban Montrealban győzte le Federert, akit azóta amerikai játékos nem tudott megverni, s aki immár sorozatban a 38. győzelménél tart ellenük.

Federernek ez volt sorozatban a 25. győztes mérkőzése a US Openeken, s egy lépéssel közelebb került zsinórban" negyedik bajnoki címéhez. A szériáknál maradva: a 2004-es wimbledoni torna óta minden egyes Grand Slam-versenyen legalább az elődöntőig jutott, ami ugyancsak csúcs.

Davigyenko eddig minden játszmáját megnyerte

A svájci játékos az elődöntőben az orosz Nyikolaj Davigyenko ellen teniszezik majd, aki ellen még sohasem veszített mérkőzést. Ha ezúttal is nyer, sorozatban a tizedik Grand Slam-tornán játszik döntőt - a rekordot már az idei Roland Garros óta egyedül ő tartja, a korábbi legjobb, Jack Crawford 1933 és 1934 között hétig jutott.

Igaz, hogy Davigyenko eddigi mind a kilenc mérkőzését elveszítette Federerrel szemben, de remek formában van. Õ a mezőny egyetlen játékosa, aki még szettet sem veszített az idei amerikai nyílt bajnokságon. A negyeddöntőben a német Tommy Haast verte meg, akit egyébként tavaly is megvert a US Openen, igaz, akkor maratoni, ötjátszmás csatában.

A negyedik helyen kiemelt orosz eddigi öt mérkőzésén mindössze 39 játékot veszített el. Azok közül is tízet még az első fordulóban, Nicolas Almagro ellen. Élete talán legjobb formájában van, de Federer ellen még így sem ő az esélyes.

Djokovics besétálhat a döntőbe


A férfiak alsó ágán ma este játszik az elődöntőért Djokovics és Moya, illetve Chela és Ferrer. Könnyen elképzelhető, hogy a szerb Djokovics a három spanyol ajkút megelőzve, döntőt játszik majd.

Venus visszavághat a húga vereségéért

A hölgyeknél a szerdai program megkezdése előtt egy hely már foglalt volt az elődöntőben: Justine Henin nyert Serena Williams ellen. A belga világelső ellenfele a fináléért az idősebbik Williams lány, Venus lesz, aki az első játszma elvesztése után fordítani tudott Jelena Jankoviccsal szemben.

Venus Williams - függetlenül attól, hogy öt éve nem tudott az elődöntőig jutni a US Openen - nagy formában játszik az utóbbi hónapokban: Wimbledonban nyert, most pedig már csak egy lépésnyire van a finálétól. Ráadásul Henin ellen sem esélytelen: hiába a belga az első számú kiemelt, s a világranglista-vezető, eddigi nyolc mérkőzésükből hetet az ezen a versenyen a 12. helyen kiemelt Williams nyert meg.

Az is eldőlt szerda este, hogy az alsóágról orosz lány jut a döntőbe, miután Szvetlana Kuznyecova két játszmában legyőzte Szávay Ágnest, előtte pedig Anna Csakvetadze ugyancsak simán legyőzte az izraeli Shahar Peert.

A tizedes visszatér a hadseregbe

Utóbbi lassan összecsomagol, s utazik haza, hogy egyenruhába bújjon: októberig még katonai szolgálatát tölti az izraeli hadseregben. A tizedesi rendfokozatban lévő lány azért igyekezett megnyugtatni a kíváncsiskodókat: vallási központú a szolgálata, fegyvert legfeljebb csak a kiképzéseken fog a kezébe.

Szávay Ágnes csütörtökön is játszik, mégpedig ismét a centerpályán, az Artur Ashe Stadionban. A cseh Uhlirovával magyar idő szerint délután ötkor kezdenek a tajvani Csan Jüng-csan, Csia Jüng-csuang kettős ellen. Utóbbiak idén, Ausztráliában, játszottak már döntőt Grand Slam-tornán.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×