Infostart.hu
eur:
364.81
usd:
326.28
bux:
145898.37
2026. november 3. kedd Győző

Nem akarják Totti mezét hordani az olaszok

Szerda este a világbajnok lép pályára a Puskás Ferenc-stadionban: Olaszország labdarúgó-válogatottja hét esztendő után ismét Budapesten játszik. Mindössze a negyedik alkalom a mostani, hogy az aktuális világbajnok a magyar fővárosban lép pályára.

1936-ban és 1939-ben az olasz, 2004-ben a brazil válogatott vendégeskedett világbajnoki címvédőként Budapesten. Most ismét a Squadra Azzurra látogatott hozzánk, mégpedig szinte a legerősebb összeállításában.

Roberto Donadoni a kedd esti edzés után még nem jelölte ki a kezdőcsapatot, de azt elárulta, hogy marad a 4-2-3-1-es felállás, amelyet már több tavaszi mérkőzésén is sikerrel alkalmazott.

Ennek alapján valószínű, hogy Buffon és az Oddo, Cannavaro, Materazzi, Zambrotta védőnégyes előtt Pirlo és Gattuso, illetve Quagliarella, Del Piero és Di Natale játszik majd.

A kapitány - az olasz újságírók szerint - Di Natale és Del Piero együttes szerepeltetésében nem biztos, ezért elképzelhető, hogy az AS Roma fiatal középpályása, Aquilani kerül a kezdő csapatba. Elöl Luca Toni kezd majd, a 2000 szeptemberében Pesten két gólt is szerzett Inzaghi csere lesz.

Érdekes, hogy az olasz játékosok közül - tiszteletből - senki sem akarja viselni a válogatottságtól visszavonult Francesco Totti tízes és Alessandro Nesta tizenhármas mezét.

Magyar oldalon kilenc játékos szereplése biztos

Várhidi Péter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a találkozó előtti utolsó sajtótájékoztatóján azt mondta, kilenc játékos pályára küldésében már biztos. Fülöp Márton előtt Szélesi Zoltán, Vaskó Tamás, Juhász Roland és Vanczák Vilmos lesz a négy védő.

A támadójátékosok közül Hajnal Tamás, Gera Zoltán, Priskin Tamás és Dzsudzsák Balázs is kezd majd - valószínűleg az olaszokéhoz hasonlító, 3-1-es felállításban.

A további két játékos a Vass Ádám, Tóth Balázs, Tőzsér Dániel, Leandro, Filkor Attila ötösből kerül ki. A felállítást nézegetve nyilvánvaló, a védekezéshez értő két középpályásra van Várhidi Péternek még szüksége, ezért valószínű, hogy Tóth Balázs és Vass Ádám, esetleg Leandro lehet a választott. Filkor Attila mellett az olasz futballban szerzett tapasztalatai szólnak.

A mérkőzés este 20 óra 50 perckor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.

Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: elkezdődött a szavazás - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×