Infostart.hu
eur:
392.47
usd:
342.94
bux:
121754.84
2026. március 16. hétfő Henrietta

A Debrecen megkezdi harcát a BL-szereplésért

Kedd este a Debrecen labdarúgó-csapata megkezdi szereplését a Bajnokok Ligája 2007-2008-as szezonjában. A hazai fronton egymást követő három évben is bajnok gárda célja, hogy a főtáblára kerüljön. Ez korábban a magyar csapatok közül csak a Ferencvárosnak sikerült, 1995 augusztusában.

A Debrecen harmadszor vág neki a BL-selejtezőknek. Az első idényben, még 2005 nyarán emlékezetes mérkőzéseken jutott túl a horvát Hajduk Split együttesén, majd kiesett a Manchester Uniteddel szemben. Tavaly nem jutott túl első ellenfelén, a macedón Rabotnicski túl erősnek bizonyult a Debrecen számára.

A Loki ezúttal svéd ellenfelet kapott, az Elfsborg együttesét. A Boras városából érkező gárda a második helyen áll a svéd bajnokságban, valamivel túl az idény felén. A csapat július 21-én játszott legutóbb bajnoki mérkőzést, akkor 2-1-re kikapott idegenben a Djurgardens IF-től. A sárga-feketék négy idegenbeli mérkőzést - köztük a Linfield elleni első BL-selejtezőt - játszottak júliusban, s ebből csak egyet tudtak megnyerni.

A legutóbbi találkozójukon már nem lépett pályára a francia Toulouse-hoz szerződött Jon Jonsson, valamint a finn válogatott Jari Ilola, s a két Svensson, sőt Mathias és Anders sem. A sérülésekkel bajlodó játékosok közül egyedül a kétszeres svéd válogatott, Mathias Svensson felépülése valószínű.

Az angol élvonalat is megjárt csatár a vendégcsapat legnagyobb tudású játékosa, a 10-szeres válogatott Stefan Ishizakival és a kétszeres válogatott kapussal, Johan Wilanddal. A svédek elsősorban a debreceni pálya hangulatától tartanak - kétségtelen, hogy a Lokinak itthon előnyt kellene szereznie.

Miroslav Beránek az eltiltott gólkirály, Ibrahima Sidibe kivételével a legjobbnak tartott tizenegybe tartozó játékosokat küldheti pályára az este háromnegyed kilenckor kezdődő mérkőzésen.

Várhatóan a Balogh - Bernáth, Komlósi, Mészáros, Leandro - Dombi, Vukmir, Sándor, Dzsudzsák - Kouemaha, Sztojkov gárda kezd majd. A debreceniek célja, hogy győzelemmel, kapott gól nélkül utazhasson a csapat a jövő heti, egyébként műfüves borasi pályán rendezendő visszavágóra.

Címlapról ajánljuk
Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések
Minden a március 15-i eseményekről

Rendzavarás nélkül lezajlottak az ünnepi megemlékezések

Reggel katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében a budapesti Kossuth téren felvonták a nemzeti zászlót. Fél tizenkettőkor elindult el a Békemenet a Margit hídon át a Kossuth tér felé. Kiderült: az ottani ünnepségen Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter és Lázár János is felszólalt. Hídfoglalást tartott délután a Kutyapárt, a Pilvax közben lezajlott a Mi Hazánk megemlékezése. A Nemzeti Menet résztvevői a Deák térről a Hősök terére vonultak, ahol negyed ötkor kezdődött a színpadi műsor. Magyar Péter öt óra után lépett színpadra. A napot biztonsági szempontból Kovács Zoltán foglalta össze vasárnap este.
inforadio
ARÉNA
2026.03.16. hétfő, 18:00
Nacsa Lőrinc
a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkára
Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Trump lesöpörte az asztalról a béketervet, Iránt és Izraelt is súlyos csapás érte – Híreink az iráni háborúról vasárnap

Teljesen megbénult az olajexport, miután egy iráni dróntámadás következtében lángok csaptak fel az Egyesült Arab Emírségek egyik legnagyobb olajkikötőjében, a Fudzsaira terminálon. Amerikában a benzinárak 23%-ot ugrottak a közel-keleti háború kezdete óta. A bagdadi amerikai nagykövetséget is dróntámadás érte, az épületet két kamikaze-drón találta el, sérültekről egyelőre nincs hír. Donald Trump nem hajlandó békét kötni, amíg Irán fel nem adja nukleáris törekvéseit, az amerikai elnök emellett azt is belengette, hogy az első számú iráni vezető talán már nincs is életben. Percről perce követjük az iráni háború eseményeit.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×