Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
325.29
bux:
145096.83
2026. november 2. hétfő Achilles

Idén először rúgtak ki versenyzőt a Forma-1-ből

Christian Albers számára véget ért a 2007-es Forma-1-es szezon. A Spyker holland pilótája a hírek szerint nem a Francia Nagydíjon mutatott akciójával vívta ki főnökei haragját.

A holland versenyző 2005-ben debütált a Forma-1-ben, a Minardi alakulatánál. Egyetlen pontszerző helyezését ebben az évben könyvelhette el: az Amerikai Nagydíjon, ahol a gumibotrány miatt mindössze hat autó állt rajthoz, ötödikként futott célba...

2006-ban a Midland alakulatát erősítette, egy évvel később pedig a csapat utódjának számító Spyker szerződtette. Albers teljesítménye az idei évben sem volt túl jó, a Francia Nagydíjon azonban végzetesnek tűnő hibát követett el: tankolás közben elindult, magával húzva a tankolócsövet és a kiszolgálószemélyzet felét.

Sokan ekkor kérdőjelezték meg, hogy Albersnek van-e helye a Forma-1-ben, ám a döntésben a jelek szerint mégsem ez volt a legerősebb érv, hanem a pénz: a holland versenyző szponzorai ugyanis jelentős összeggel tartoznak a Spyker csapatának.

Albers helyén a következő versenyen nagy valószínűség szerint az osztrák Christian Klien ül majd, de esélyes a posztra az indiai Narain Karthikeyan és a francia Marc Gené is.

Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

Nagy bejelentés jött Iránból - Azonnal reagálnak a piacok!

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában a nyitás óta fokozatosan javul a hangulat, már pluszban vannak a vezető indexek, idehaza a ma is új történelmi csúcsra emelkedő Telekom teljesít jól. Eközben a lengyel tőzsde az országban zajló politikai feszültségek miatt alulteljesítő. Délután újabb lendületet kaptak a piacok, miután Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson. A bejelentés azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak, felpattantak a tőzsdék, és veszik az aranyat és az ezüstöt is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×