Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

A McLaren elverte a Ferrarit

A McLaren-Mercedes spanyol pilótája, a címvédő Fernando Alonso nyerte a Forma-1-es Malajziai Nagydíjat újonc csapattársa, az angol Lewis Hamilton előtt. A harmadik a finn Kimi Raikkönen (Ferrari) lett.

A negyedik helyen a német Nick Heidfeld (BMW), az ötödiken a brazil Felipe Massa (Ferrari) végzett. A hatodik helyet az olasz Giancarlo Fisichella (Renault), a hetediket a szintén olasz Jarno Trulli (Toyota), a nyolcadikat pedig a finn Heikki Kovalainen (Renault) szerezte meg.

A rajt döntött


A sepangi pálya különlegessége, hogy szemben a legtöbb versenyhelyszínnel ellentétben a páros rajthelyeket megszerző pilóták vannak előnyben a rajtnál.

A többi között ezt használta ki a McLaren két pilóta az első métereken: a másodikként induló Alonso megelőzte a brazil Felipe Massát, a negyedikként rajtoló Hamilton pedig - akárcsak Melbourne-ben - most is parádézott: az egymást zavaró Ferrari-versenyzőket nehezebb autóval is simán maga mögött tudta.

Miközben Alonso körről körre csaknem egy másodperccel növelte előnyét az üldözőkkel szemben, addig Massa Hamiltont szorongatta. A brazil próbálkozott is - vesztére. Először még pályán tudta tartani az autóját, majd másodjára kisodródott, és csak az ötödik helyre, a német Nick Heidfeld mögé ért vissza.

Raikkönen - talán okulva Massa hibáiból - nem is próbált Hamilton elé kerülni, pedig neki is könnyebb volt a Ferrarija.

Alonso már az összetettben is az első

Az angol szupertehetség az első bokszkiállás után elszakadt a finn sztártól, akinek az autójába ezúttal kifejezetten sok üzemanyagot töltöttek. Mint kiderült, ez a taktika sem jött be, bár a futam végére közel került Hamiltonhoz. Alonso sikerét senki nem veszélyeztette, hatalmas fölénnyel nyert, és átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben Raikkönentől.

A spanyol klasszis 18, Raikkönen pedig 16 pontot szerzett eddig. Hamiltonnak 14 pontja van. A konstruktőröknél a McLaren előnye kilenc pontra nőtt a Ferrarival szemben.

A következő versenyt, a Bahreini Nagydíjat a jövő hétvégén rendezik Sakhirban.

Címlapról ajánljuk
Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

Magas tőkepiaci hozamot keres? Az indiai eszközök nagy lehetőségeket kínálnak

India öles léptekkel zárkózik fel a fejlett országokhoz. Ebben nemcsak a kedvező gazdaságföldrajzi és a még mindig kedvező demográfiai adottságok segítik, hanem az úgynevezett jó kormányzás is: a kormányzat szisztematikusan támogatja a hazai gyártást, stabilizálja a szabályozási kereteket, és egyszerűsíti az adózást, ráadásul a belső fogyasztói bázis is gyorsan nő. Bár a kilátások jók, kockázatok továbbra is vannak, és ezekre a befektetőknek is figyelniük kell.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×