Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Mourinho elhagyja a Chelsea-t

José Mourinho, a világ legjobban fizetett klubedzője először mondta ki, hogy a szezon végén elhagyja a Chelsea-t. A londoni Sun értesülése szerint egy közeli ismerősének szívét kiöntő portugál immár nem beszélt arról, hogy a bajnoki cím, vagy a BL-győzelem a Stamford Bridge-en tartaná. Döntött: megy.

Egy közeli barátjának Mourinho azt mondta: "Ennyi volt. A szezon végén távozom. Azt még nem tudom, hogy hova."

Nem kell félnie. Állítólag az Inter nagyon szívesen leszerződtetné, és a Real Madrid is tárt karokkal várná a nyártól. Sőt: Moratti, az Inter elnöke hajlandó még a portugál mostani, 5,2 millió fontos, azaz több mint kétmilliárd forintos éves fizetésén is emelni.

Mourinho sértődött ember, nincs ahhoz hozzászokva, hogy ne az övé legyen a döntő szó.

Nehezen, vagy még inkább egyáltalán nem viseli el, hogy Frank Arnesennek, a sportigazgatónak a játékosok kiválasztása, szerződtetése ügyében nagyobb szava van, mint neki.

"Nem erről volt szó! Arnesen sokkal befolyásosabb, mint azt ígérték nekem" - füstölgött.

Frank Arnesen, az egykori dán válogatott középpályás, akit a Tottenhamtől csábított el a Chelsea, Roman Abramovics teljes bizalmát élvezi.

Nagyszerűen megérteti magát, szakmai kérdésekben, mondhatni, teljesen egyetért a holland Piet de Visserrel, az orosz tulajdonos immár nem is csak titkos tanácsadójával. Õk ketten remekül kijöttek egymással a PSV-ben is, ahol hajdanán a vezetőedző Guus Hiddink volt, akit mindketten szívesen látnának Mourinho helyén.

Hiddink ellen mindössze egy érv szól: 60 éves. Ha végül nem őt választaná Abramovics, felvetődött a csapat egykori játékosának, a Juventust irányító, francia Didier Deschamps-nak, valamint a Sevillát az európai élklubok közé emelő Juande Ramosnak a neve.

Mourinho szinte alig beszél Arnesennel, akit egyenesen a főbűnösnek tart abban, hogy december közepétől meccsenként két gólt kapott a védelem.

Arnesen volt az egyik kezdeményezője a francia világbajnoki ezüstérmes, William Gallas elengedésének. Az meg mindenki számára nyilvánvaló, hogy a Chelsea-nek nincs elég klasszis középső védője.

Guus Hiddink, a holland Elf című magazin szerkesztőjének, Jan Herman de Bruijnnek adott interjújában megerősítette: Frank Arnesen immár az átigazolások első számú felelőse a Chelsea-nél.

Erre is reflektálva mondta Mourinho: "Én csak a menedzser vagyok, nem rajtam múlik, hogy nem igazolunk újabb játékosokat."

Pedig a portugál a téli átigazolási időszakban szívesen vett volna egy középső védőt, és nagyon szerette volna megszerezni a Valencia spanyol válogatott csatárát, David Villát Andrij Sevcsenko helyére.

A portugál nem titkolja, nagyon elégedetlen az ukrán hozzáállásával. Abramovics ugyanakkor Mourinhót tartja felelősnek Sevcsenko gyenge formájáért: szerinte nem fekszik az ukránnak a Chelsea mostani felállása.

Abramovics javasolta, hogy segítse egy sportpszichológus Sevcsenko beileszkedését, de Mourinho erre nemet mondott. Szerinte a csatár egyéves szabadságot vett ki, miután elhagyta Milánót.

Apropó, Milánó: lehet, hogy hamarosan érdemes lesz kettejüknek elbeszélgetni Lombardia ékességéről.

Egy spanyol lap szerint Mourinho korábbi portói játékosa, a most az Espanyolban futballozó César Peixoto azt mondta: "Pontosan tudom, hogy Mourinho Milánóban keres házat magának."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×