eur:
394.06
usd:
363.73
bux:
74051.15
2024. augusztus 1. csütörtök Boglárka

Élet-halál harc Barcelonában

Két nagyszerű mérkőzést is rendeznek ma este a Bajnokok Ligája csoportkörének zárófordulójában. A már továbbjutott Valencia és az ugyancsak előnyös helyzetben lévő AS Roma a római Olimpiai Stadionban szerepel, míg a Barcelona a Nou Campban fogadja a Werdert. Utóbbin a németeknek a döntetlen is elég a címvédő kiejtéséhez.

Frank Rijkaard, a Barcelona edzője egyszerűen nem tud más eredményt elképzelni, csak a győzelmet. Kizártnak tartja, hogy a Bajnokok Ligája legutóbbi győztese ne jusson be a tavaszi folytatásba. Mindent ennek rendelt alá az utóbbi napokban, részben még a Levante elleni mérkőzést is "feláldozta" azzal, hogy Ronaldinhót pihentette.

A Barcelona otthoni mérlege egyébként félelmetes, ugyanakkor a csapat az utóbbi időszakban megsínylette sztárcsatárai hiányát. A csoport leggyengébb tagja, a Levszki elleni kettős győzelemtől eltekintve a Barcelona a mostani sorozatban nem tudott csoportmérkőzést nyerni a "nagyok" ellen.

Idegenben csak döntetlen volt

Csak döntetlent játszottak a katalánok Brémában is, mégpedig Messi, az utolsó percben lőtt góljával megmenekülve a vereségtől. Ugyanakkor az előző szezonban is találkozott kétszer a két gárda, s akkor mindkétszer a Barcelona nyert, a Nou Campban, például, biztosan, 3-1-re.

Rijkaard abban bízik, hogy, bár a németeknek a döntetlen is elégséges, nem fognak bunkerfutballt játszani. Úgy számol, a Barcelona ellen kész öngyilkosság egy csapat számára csak védekezni, s ezzel Thomas Schaaf, a Werder edzője is tisztában van.

Egyszersmind a holland edző dicsérte az ellenfelet, elismerve, hogy a brémaiak idegenben is bátran támadnak - nincs jelentős különbség a hazai pályán és a vendégként alkalmazott taktika között. Rijkaard szerint elsősorban a légipárbajokra kell védőinek felkészülnie, hiszen Miroslav Klose, a Werder első számú csatára a világ egyik legjobban fejelő játékosa.

A nagy hiányzók

Rijkaard Messin és Eto'ón kívül minden kulcsjátékosára számíthat, felépült Rafael Marquez is. Így a várható kezdőcsapata: Víctor Valdés; Gianluca Zambrotta, Carles Puyol, Rafael Márquez, Giovanni van Bronckhorst; Edmílson, Xavi Hernández, Deco; Ludovic Giuly, Ronaldinho, Eidur Gudjohnsen.

A brémaiaknál hiányzik majd Frank Baumann a középpályássorból. Thomas Schaaf tervezett csapata: Tim Wiese; Clemens Fritz, Per Mertesacker, Naldo, Pierre Wome; Tim Borowski, Torsten Frings, Diego, Daniel Jensen; Aaron Hunt, Miroslav Klose.

Roma: döntetlenért a legnagyobb sztár nélkül

Az AS Romának egy pont elegendő a biztos továbbjutáshoz, de Luciano Spalleti, a csapat edzője nem számíthat legjobb játékosára, Francesco Tottira, s a fiatal Alberto Aquilanira sem. Persze, mi ez a veszteséglista a Valencia hét sérültjéhez képest...

A másik két csoportban már eldőlt a továbbjutást, a Bayern és az Inter, valamint a Liverpool és a PSV már a 16 között van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Milák Kristóf még nem tett pontot a mondat végére Párizsban
videók

Milák Kristóf még nem tett pontot a mondat végére Párizsban

Hosszú csendjében tavaly egyetlen mérvadó interjút adott, amelyben fogadalmat tett olimpiai aranyérmeinek számára Milák Kristóf, és bár 200 méteren Párizsban nem járt sikerrel, ott van még a 100 méter, valamint a Los Angeles-i nyári játékok is, ahol még mindig bőven 30 év alatt lesz.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.01. csütörtök, 18:00
Kárpáti Róbert
sportpszichiáter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×