Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Angol szakember lehet az MLSZ technikai igazgatója

Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a technikai igazgatói posztról egyezetett az angol John Gregoryval.

A MLSZ vezetője azt mondta: olyan vezetőt keres a tisztségre, aki kidolgozza a hazai labdarúgás fejlesztésének stratégiai tervét és irányítja annak végrehajtását.

Hozzátette: a technikai igazgatónak szorosan együtt kell működnie az A-válogatott szövetségi kapitányával, valamennyi korosztályos együttes szakvezetőjével és minden szövetségi edzővel, de az önállóan tevékenykedő edzők nem lesznek a beosztottai.

"Egy hatéves, a reményeink szerint a 2012-es horvát-magyar közös rendezésű Európa-bajnokságig tartó átfogó szakmai koncepció kidolgozásáról és az ezzel kapcsolatos irányító munkáról tárgyaltam az angol szakemberrel" - mondta Kisteleki István.

Az MLSZ nemrégiben megválasztott vezetője elmondta, hogy a technikai igazgató feladata, hogy segítsen kialakítani a fejlett futballkultúrájú országok mintájára létrehozandó akadémiákat.

Kisteleki a hétfői megbeszélés eredményéről annyit mondott, hogy Gregory megismerte a pozíció betöltőjével szemben támasztott követelményeket, és ennek ismeretében kerülhet sor az újabb egyeztetésekre.

A Nemzeti Sport értesülése szerint, ha az angol szakember szerepet vállal a magyar szövetségben, akkor angol cégek két millió fonttal támogatnák a magyar labdarúgást.

Az MLSZ elnöke a következő hetekben találkozik másik kiszemeltjével, Bölöni Lászlóval.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×