Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Budapesti Műszak Egyetem (BME)
Nyitókép: Wikipédia

Továbbra sem vehetnek részt a modellváltott egyetemek az Erasmus és a Horizont programban - a nap hírei

A német parlament alsóháza megvonta a bizalmat Olaf Scholz kancellártól. Újabb szankciós csomagot fogadott el Oroszország ellen az Európai Unió Tanácsa.

Továbbra sem vehetnek részt a modellváltott egyetemek az Erasmus és a Horizont programban, az Európai Bizottság kevesli az eddigi magyar intézkedéseket. A bizottság szerint a jogszabály-módosítások nem kezelik megfelelően a közérdekű vagyonkezelő alapítványok kuratóriumait érintő összeférhetetlenségi aggályokat. A szakminiszter szerint Brüsszel önös politikai érdekből továbbra is rabul ejti a magyar egyetemistákat és kutatókat.

Kivételes eljárásban már holnap megszavazhatja a minősített emberölés elévülését tiltó fideszes módosító javaslatot az Országgyűlés. Az indítvány alapján kizárnák az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények elévülését.

A parlament elé került az a törvényjavaslat, amely szerint január 1-jétől beolvad a Pénzügyminisztérium a Nemzetgazdasági Minisztériumba. Így Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter lesz a kormány gazdasági csúcsminisztere. Varga Mihály jelenlegi pénzügyminisztert pedig a jegybank élére jelölte a kormányfő.

Elfogadta az Országgyűlés a 2025-ös költségvetés főbb számait is tartalmazó összegző módosító javaslatot. Az eredetileg benyújtott törvényjavaslathoz képest némileg csökkentek a kiadások és a bevételek.

Stabil árfolyamot nevezett szükségesnek a gazdaság növekedéséhez bizottsági meghallgatásán a Magyar Nemzeti Bank elnöki posztjára jelölt Varga Mihály. A jelenlegi pénzügyminiszter elkötelezett a 3 százalékos inflációs cél fenntartása mellett. Bemutatta új munkatársait is: Banai Péter Benő jelenlegi államháztartásért felelős államtitkár, Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója és Sipos-Tompa Levente, az MFB vezérigazgatója is csatlakozik a jegybankhoz.

Változtat az infláció számításán a KSH a háztartási energia árainál a jövő év elejétől. a hivatal tudatta, a nemzetközi módszertani sztenderdeknek megfelelően és a jogszabályi előírásokat követve változik a fogyasztói árindex-számítás az Eurostat-ajánlás alapján.

Jövőre mintegy 3.750 milliárd forintot fordít családtámogatásokra a kormány - közölte a területért felelős államtitkár. Ennek része, hogy januártól 35 évre emelkedik a korhatár a babaváró hitel igénylésénél. Koncz zsófia az M1-en elmondta: a babaváró hitelt 2019 óta 260 ezernél többen vettek igénybe.

Új gazdasági övezetet hoz létre a kormány a déli régiókban - hangsúlyozta a miniszterelnök Soltvadkerten, az 53-as számú főút elkerülő szakaszának átadóján. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a déli magyar vidéket erőssé, és önállóvá kell tenni, amihez a jövő évi a jövő évi költségvetésben 330 milliárd forintot különítettek el.

Czunyiné Bertalan Judit fideszes országgyűlési képviselőt nevezheti ki január 1-jétől területfejlesztési államtitkárnak a közigazgatási miniszter – értesült a portfolio. Az eddigi államtitkárt, Mayer Gábort kormánybiztosnak nevezhetik ki, az északnyugat-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna fejlesztéséért lesz felelős.

Új magyar platform indult az üzleti kapcsolatépítés támogatására. Az oldal egyedülálló módon gyűjt össze céginformációkat – például termékekről, árbevételről vagy méretről –, megkönnyítve a partnerek és beszállítók keresését. A regisztráció ingyenes.

A német parlament alsóháza megvonta a bizalmat Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt. Olaf Scholz maga terjesztette elő az indítványt a 3 párti koalíció felbomlása után. A közvéleménykutatások az ellenzéki CDU/CSU konzervatív pártszövetség választási győzelmét jósolják.

Újabb szankciós csomagot fogadott el Oroszország ellen az Európai Unió Tanácsa. 84 jogi és természetes személyt érintenek a büntetőintézkedések, a listán kínai vállalatok és észak-koreai tisztségviselők is szerepelnek.

A kormány ezúttal sem járult hozzá ahhoz, hogy az Európai Unió 6,5 milliárd eurót fizessen ki azon tagállamoknak, amelyek fegyvereket szállítottak Ukrajnának – közölte a külgazdasági és külügyminiszter az uniós külügyi tanács ülése után. Magyarországra mintegy 77 millió eurónyi költség jutna.

Légvédelmi eszközök átadásáról egyeztet holnap az ukrán elnök és több NATO-tagállam vezetője Brüsszelben. A megbeszélést a NATO-főtitkár kezdeményezte Volodimir Zelenszkijjel, aki az Európai Unió és a Nyugat-Balkán országainak aznapi csúcstalálkozóján vesz részt a belga fővárosban.

Oroszország nem növelheti a végtelenségig a katonai kiadásokat - jelentette ki orosz elnök. Vlagyimir Putyin a védelmi minisztérium kollégiumának évzáró ülésén azt mondta, hogy a GDP 6,3 százalékát, a költségvetés egyharmadát költi katonai kiadásokra, védelemre, a harcképesség növelésére és megerősítésére.

A túszok kiszabadításáról tárgyalt a megválasztott amerikai elnökkel az izraeli kormányfő. Benjámin Netanjahu azt mondta Donald Trumpnak, hogy ki kell teljesíteni Izrael győzelmét. Arról is beszélt, hogy közvetítők segítségével tárgyal a Hamász által a Gázai övezetbe hurcolt, és még fogságban lévő mintegy 100 izraeli túsz kiszabadításáról.

Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×