eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Ukrán gabona. Anton Petrus/Getty Images
Nyitókép: Anton Petrus/Getty Images

"Elvi lehetőséget" kap a NATO-tól Ukrajna - a nap hírei

Az Oroszország indította háború után biztosítják Ukrajnának a csatlakozás elvi lehetőségét a NATO-hoz a tagországok. Augusztus elsején lép hatályba az állami építési beruházásokat szabályzó új törvény. 500 millió forintot különített el a júniusi viharok miatt Recsken károsodott ingatlanok helyreállítására a kormány. Az InfoRádió legfontosabb keddi hírei.

Az Oroszország indította háború után biztosítják Ukrajnának a csatlakozás elvi lehetőségét a NATO-hoz a tagországok. Erről a vilniusi csúcstalálkozó résztvevői állapodtak meg. A már kedden ismertetett zárónyilatkozat szövege szerint ez akkor válik lehetővé, amikor a NATO-szövetségesek egyetértenek ebben és a csatlakozás feltételei teljesülnek. A meghívást ebben az esetben fogják megtenni. A dokumentum mindemellett nem említ konkrét ütemtervet, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy Ukrajna jövője a NATO-ban van. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár közölte, hogy az észak-atlanti szövetség el fog tekinteni az egyébként szokásos csatlakozási akcióterv alkalmazásától. Egyúttal reagált Volodimir Zelenszkij azon aggodalmára is, hogy Ukrajna a vilniusi NATO-csúcstalálkozón nem kap meghívást az észak-atlanti szövetségbe. Mint mondta, jelen pillanatban a legfontosabb biztosítani, hogy Ukrajna megnyeri a háborút és annak vége lesz, mert e nélkül nincs tagság, amelyet meg lehetne vitatni.

Svédország NATO-tagságáról már hétfőn este egyeztetések voltak Vilniusban. A szövetségeseknek sikerült meggyőzni Recep Tayyip Erdogan török államfőt, hogy kérje a parlamenttől a svéd csatlakozási kérelem haladéktalan ratifikálását. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: már csak technikai kérdés a svéd tagság magyar parlamenti jóváhagyása. Orbán Viktor a vilniusi kétnapos NATO-csúcs legfontosabb kérdésének az orosz-ukrán háborút nevezte. A miniszterelnök szerint a magyar álláspont változatlan: Ukrajnába tűzszünetre volna szükség és a háború helyett minél hamarabb meg kellene kezdeni a béketárgyalásokat. Orbán Viktor ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a Kárpátalján élő magyarok miatt magyar emberek tízezrei vannak közvetlen veszélyben az orosz-ukrán háborúban.

Augusztus elsején lép hatályba az állami építési beruházásokat szabályzó új törvény, amely az összes, legalább 50 százalékban magyar költségvetési, illetve uniós forrásból finanszírozott beruházásra vonatkozik - jelentette be az építési és közlekedési miniszter. Lázár János hangsúlyozta, hogy az új törvény 32 év után újraszabályozza a közpénzek elköltésének kereteit és feltételeit.

Már az őszi hónapokban 10 százalék alá csökkenhet az infláció az MNB legfrissebb előrejelzése szerint – közölte a jegybank alelnöke. Virág Barnabás az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: szeptembertől a reálbér-növekedés is visszatérhet a magyar gazdaságba. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke nem lát okot a májusban megkezdett monetáris politika megváltoztatására. Virág Barnabás azt mondta: jelenleg az úgynevezett normalizációs időszak zajlik és ezt nem gyorsítják fel.

500 millió forintot különített el a júniusi viharok miatt Recsken károsodott ingatlanok helyreállítására a kormány - jelentette be a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Dukai Miklós felidézte: Recsken 21 ingatlant öntött el a hegyoldalból lezúduló sár, a házak lakhatatlanná váltak és 50-60 embert kellett kitelepíteni. A településen működő bánya esetleges felelősségéről az államtitkár nem nyilatkozott.

Az indiai-angol érdekeltségű acélipari cégóriás nyerte a Dunaferre kiírt tendert. A Liberty Steel Central Europe Kft. nyertes ajánlata 55 millió euro volt. A győztes céget 2023. január 10-én jegyezték be Magyarországon. A Dunaferr a magyar ipar és foglalkoztatás kiemelt szereplője, az acélipar stratégiai ágazat, amely kiemelt fontosságú a kormány számára, ezért a gyár megmentésében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium is aktív szerepet vállalt, a többi között jogszabályok megalkotásával és a felek közötti koordináció kialakításával.

Sikeresnek értékelte a gazdaságfejlesztési miniszter 5 napos kínai útját a tárca. A látogatás célja a Magyarország és Kína közötti gazdasági- és pénzügyi kapcsolatok erősítése volt. A tárgyalásokon a magyar és a kínai fél többször is hangsúlyozta: a jelenlegi 3 milliárd eurót meghaladó mértékű kínai befektetés állomány a következő években 13 milliárd euróra növekszik.

Locsolással, ivókutakkal és vízosztással segítenek a hőségben a főváros cégei. A hőségriasztás szerda éjfélig van érvényben. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a már meglévő ivókutak mellett idén újabbakat is kialakítanak a város több pontján. A BKK megnyitja ügyfélszolgálatait, ahol légkondicionált helyiségekben díjmentesen használhatók a vízautomaták, a Jane Haining rakparton pedig már működik a Főkert páraalagútja. A közterület-fenntartó locsolóautói folyamatosan frissítik a budapesti közúthálózatot. A bentlakást nyújtó szociális intézmények fogadják azokat az utcán élő embereket is, akiknek az elhelyezése hajléktalanellátó intézményekben nem megoldható.

Összesen 15 Budapest környéki település lakóit kérte az ivóvíz-felhasználás korlátozására a Duna Menti Regionális Vízmű. A vízkorlátozás értelmében tilos a közparkok, házi kertek tömlős locsolása reggel 6 és este 11 óra között, tilos a járdák, utak mosása, automata öntözőberendezések működtetése, tilos a gépjárművek tömlős mosása és úszómedencék töltése. A vízszolgáltató azt hangsúlyozza, hogy egyelőre sehol nincs vízhiány, de a fogyasztási igények további emelkedése miatt nyomáscsökkenés vagy átmeneti vízhiány alakulhat ki.

Holnaptól újabb vármegyékben lesz tűzgyújtási tilalom. A Nébih Pest, Borsod -Abaúj -Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékre terjesztette ki a korlátozást. A hatóság változatlanul fenntartja a tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×