eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály
Wireframe Earth from Space
Nyitókép: Sharamand/Getty Images

Fent a Műegyetem 5. kisműholdja - a nap hírei

Elkezdődött a jövő évi költségvetés parlamenti vitája. Az áramszolgáltatásra vonatkozó fix áras szerződések felülvizsgálatát és piaci árszinthez igazítását javasolják a kormánynak a gazdasági kamarák. A globális élelmiszer-biztonságra nézve súlyos következményei lesznek a kahovkai gátszakadásnak – mondta az ENSZ vészhelyzeti koordinátora. Az InfoRádió legfontosabb keddi hírei.

A kormány 6 százalékos inflációval, 4 százalékos GDP-bővüléssel és 2,9 százalékos hiánnyal számol a jövő évi költségvetésben, amelynek elkezdődött a parlamenti vitája. Varga Mihály Pénzügyminiszter a legfőbb feladatnak a korábban elért eredmények megvédését nevezte, és azt mondta, hogy a rezsivédelem és a honvédelem megerősítése áll a jövő évi költségvetés középpontjában. A DK a semmittevés költségvetésének tartja a javaslatot, amelynek nyomán romlik az oktatás és az egészségügy helyzete. Az MSZP a törvényjavaslat visszavonását és egy új, "biztonsági költségvetés" megalkotását követelte. A Momentum szerint a kormány magára hagyja az embereket, a háztartásokat, a vállalkozásokat és az önkormányzatokat. A Mi Hazánk stratégiailag hibásnak nevezte a kormány gazdaságpolitikáját, míg a Jobbik-Konzervatívok szerint Magyarország sikerét az hozhatná el, ha mindenki a szülőföldjén tudna boldogulni, és megszülethetnének a vágyott gyerekek.

Megszavazta a parlament az új innovációs stratégiát, a Neumann János Programot. A törvénycsomag részeként szeptembertől Magyar Kutatási Hálózat néven működhet tovább az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat. A program 9 fő intézkedésének célja, hogy nemzetközi pályára állítsa a magyar kutatásokat és piacra segítse az innovációs ötleteket.

Elfogadta a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásáról szóló törvényt az Országgyűlés. A szabályozás speciális foglalkoztatotti kategóriaként határozza meg a vendégmunkást, akinek a tartózkodási engedélye legfeljebb két évre lesz érvényes, ami egy évvel lesz meghosszabbítható. A szabályok nem engedik meg a vendégmunkások családegyesítését, illetve letelepedését sem.

Módosította a kút-törvényt az Országgyűlés. A vízgazdálkodási törvény módosítása értelmében a 2024. január elseje előtt engedély nélkül létesített, 50 méternél nem mélyebb és az első vízzáró réteget el nem érő háztartási kutak teljeskörűen mentesülnek az engedélyeztetési kötelezettség alól.

Elfogadta az új hulladékgazdálkodási modellre történő átálláshoz szükséges törvénymódosításokat a parlament. Július 1-jétől az állam helyett a Mol veszi át a szolgáltatást. Az önkormányzat rendeletben továbbra is biztosíthatja a díjkedvezményeket.

Visszaállította az építményi jog rendszerét az Országgyűlés. A gazdaság versenyképességének növelését célzó törvénymódosítások részeként az építményi jog arra ad lehetőséget, hogy a jogosult az ingatlanon vagy annak felszíne alatt épületet létesítsen vagy hasznosítson, határozott időre, legfeljebb ötvenéves időkorláttal. Az építményi jog forgalomképes, azaz átruházható és megterhelhető.

Első körben az áramszolgáltatásra vonatkozó fix áras szerződések felülvizsgálatát és piaci árszinthez igazítását javasolják a kormánynak a gazdasági kamarák. A Gazdasági Kamarák Egyeztető Fórumának résztvevői azt javasolják, hogy a keletkezett költségcsökkenést a vállalkozások építsék be az áraikba, hogy a csökkentést a fogyasztók is megérezzék. Ezzel szerintük mérséklődnének a végfelhasználói árak és az infláció is csökkenne. Nagy Márton a kormány elé terjeszti a javaslatokat.

Drágulnak az üzemanyagok szerdán. A holtankoljak.hu azt írja: a benzin ára 3, a gázolajé 5 forinttal emelkedik literenként. A 95-ös kiskereskedelmi átlagára 579, a dízelé 559 forint lesz.

A magyar hadiipar további fejlesztését is felgyorsíthatja az Európai Védelmi Alap - mondta a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos. Porkoláb Imre az Európai Védelmi Alap nemzeti információs napján Budapesten arra hívja fel a figyelmet, hogy a 2021-2027 közötti időszakra 8 milliárd euró uniós forrás áll a célzott, védelmi jellegű kutatási alap rendelkezésére. Kiemelte: a cél az, hogy minél több hazai fejlesztésű és gyártású eszközzel segítsék a magyar katonák harcképességét a jövőben.

A globális élelmiszer-biztonságra nézve súlyos következményei lesznek a kahovkai gátszakadásnak – mondta az ENSZ vészhelyzeti koordinátora. Martin Griffiths arra hívta fel a figyelmet, hogy az áradás további élelmiszer-áremelkedést okoz, járványok alakulhatnak ki, és százezrek ivóvízellátása kerülhet veszélybe, miután a víztározó mintegy 700 ezer környékbeli ivóvízellátását biztosította. Hajózhatatlanná váltak a Dnyeper egyes szakaszai is, elzárva ezzel a kijevi vezetést egy fontos mezőgazdasági exportútvonaltól.

Útnak indult a Műegyetem 5. kisműholdja a SpaceX rakétájával. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kisműholdja a Föld körüli elektro-szmogot vizsgálja majd.

Megkezdődött a vízeresztés a Balatonból, miután a tó átlagos vízállása meghaladta a 120 centiméteres szabályozási szintet. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője elmondta, hogy az 1921-es rendszeres mérések kezdete óta most 10. alkalommal fordul elő hasonló vízállás a tónál.

Életbe lép főszezoni menetrend a hétvégén a MÁV-Volán járatain. Már a vakáció első hétvégéjétől közvetlen vonatok indulnak a Kelet-, Délkelet-Magyarországi vármegyeszékhelyekről a Balatonra. Július 1-jétől az országbérletek is felhasználhatók az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán. A főszezoni menetrend augusztus 27-ig lesz érvényben.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×