Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.37
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A miniszterelnökkel egyeztetett a főpolgármester - Hírösszefoglaló

Mégis a bővítés- és szomszédpolitikáért felelős biztos lehet Várhelyi Olivér. Elhunyt Karinthy Márton Kossuth-díjas rendező, színigazgató.

Budapest törvény nem lesz, megépülhet a Szegedi úti felüljáró, az atlétikai stadion ügyében pedig a hónap végén dönt a közgyűlés - hangzott el a főpolgármester és a miniszterelnök találkozója után. Karácsony Gergely elmondta: még az idén megtarthatja első ülését a budapesti fejlesztések tanácsa. Hozzátette ugyanakkor, hogy a miniszterelnök nem támogatja a Budapest törvény megalkotását, és a fővárosi közösségi közlekedés támogatásának növelését sem. Egyetértés volt abban, hogy a Városligetet érintő közlekedési fejlesztésekben közösen lépjenek előre.

Lemond Győr polgármesteri tisztségéről Borkai Zsolt. A politikus nyílt levélben közölte, hogy a győri közgyűlés alakuló ülése után, péntek 16 órai határidővel távozik. Azt írta: levonja a konzekvenciákat és vállalja a felelősséget. Hozzátette: nem szeretné, ha a vele történtek hátráltatnák a város további fejlődését. A politikusról a választási kampányban került nyilvánosságra egy videó, amelyen több ember társaságában szexuális aktus közben látható. A felvétel közzétevője drogozással és korrupcióval vádolta a politikust, de ő tagadta ezt.

Mégsem lesz portfóliócsere az alakulóban levő európai bizottságban, a magyar jelölt, Várhelyi Olivér a bővítés- és szomszédpolitika területért felel majd. Brüsszelben közölték: Ursula Von der Leyen a román kormány két jelöltje közül Adina-Ioana Valeant választotta, és a közlekedési portfólióval bízza meg. Ez azt jelenti, hogy Verhelyi Olivéré maradhat a bővítési portfólió.

Az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának első alelnökévé választották Ujhelyi Istvánt a testület ülésén. Az MSZP EP-képviselőjét ezzel előléptették a harmadik alelnöki pozícióból. Ujhelyi István sürgető feladatnak nevezte a tömegturizmus negatív társadalmi és regionális problémáinak kezelését, a fenntartható és ökobarát turizmus kereteinek népszerűsítését és az ingyenes InterRail-bérlet program bővítését.

Jelentősen javította a magyar gazdaság idei növekedésére adott prognózisát az EBRD. A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának finanszírozására alapított londoni hitelintézet a magyar gazdaságban az idén 4,6 százalékos, 2020-ban 3,1 százalékos növekedéssel számol.

A fővárosban továbbra is meghaladja a 20 százalékot a lakásárak éves növekedési üteme. A Magyar Nemzeti Bank második negyedévre vonatkozó lakásárindexe szerint Budapesten nominálisan 22,5 százalékos, a vidéki városokban pedig 21,6 százalékos éves lakásár-emelkedés volt megfigyelhető 2018 és 2019 második negyedéve között.

Előrelépést ígért a fekete-tengeri földgáz kitermelése ügyében az új román miniszterelnök. Ludovic Orban kijelentette: a bukaresti kabinet gyors megoldásokat keres a tervezett beruházások felgyorsítására, és arra törekszik, hogy visszanyerje a befektetők bizalmát, miután az előző szociáldemokrata kormányok több váratlan törvénymódosítással ellehetetlenítettek több nagy energetikai beruházást.

A lengyel bírósági rendszer továbbra is reformra szorul, Lengyelország folytatni fogja az átalakításokat – így reagált a kormányfő az Európai Bíróságnak a lengyel bírák nyugdíjazásáról szóló elmarasztaló döntésére. Mateusz Morawiecki hangsúlyozta, hogy az uniós ítélet egy meghaladott állapotra vonatkozik, a vitatott lengyel törvényen már tavaly módosítottak.

Feloszlott a brit parlament, és ezzel hivatalosan is elkezdődött a december 12-re kiírt előrehozott parlamenti választás kampánya. A voksolás kiírását Boris Johnson miniszterelnök kezdeményezte, és a múlt héten fogadta el a londoni alsóház.

Elhunyt Karinthy Márton. A Kossuth-díjas színigazgató, színházrendező, író 70 éves volt. Karinthy Ferenc író fia és Karinthy Frigyes író unokáját 1973-tól több teátrum foglalkoztatta, majd részt vett a Reflektor Színpad és a Játékszín létrehozásában. 1982-ben megalapította a Hököm Színpadot, amely 1988-tól a Karinthy Színház nevet viseli. Karinthy Márton munkásságát 2013-ban Kossuth-díjjal ismerték el.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×