Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.79
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Macron: Öt éven belül újjáépítik a Notre Dame székesegyházat - Hírösszefoglaló

Az Állami Számvevőszék szerint fenntartható az államadósság-csökkentés. Az emlékezés fontosságát hangsúlyozták a pártok a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

Öt éven belül újjáépítik a kiégett Notre Dame székesegyházat - ígérte a francia elnök. Emmanuel Macron tévébeszédében azt mondta: a történelmi épület szebb lesz, mint volt. A Notre Dame újjáépítésére már több százmillió euró felajánlás érkezett. A lángok hétfő este csaptak fel a felújítási munkálatokhoz felállványozott huszártoronynál, és gyorsan szétterjedtek a tetőn, a födém is beomlott. A tűzoltóság szerint sikerült megmenteni a 850 éves gótikus épület kőből készült szerkezetét és tornyait a teljes pusztulástól. A hatóságok egyelőre balesetként kezelik az ügyet, de nem zárják ki a gyújtogatás lehetőségét sem.

Magyarország kész segíteni a Notre Dame újjáépítésében - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter közölte: az anyagi segítség mellett a kormány koordinációs feladatokat is vállalhat, ha magyar szakemberekre volna szükség a leégett párizsi katedrális megmentéséhez. Budapest mellett több nagyváros is anyagi segítséget ajánlott fel Párizsnak. A Keresztényekért Alapítvány és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége gyűjtést kezdeményez. A Mazsihisz elnöke azt javasolta a Zsidó Világkongresszus elnökének, hogy a világ zsidósága nyújtson segítséget a Notre-Dame helyreállításához.

Magyarország kulcsszereplőnek tekinti a délről érkező gázellátás kiépítésében Bulgáriát – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter a Magyar-Bolgár Gazdasági Vegyes Bizottság második ülése után azt mondta: Magyarország már jövőre szeretne gázt vásárolni a Szerbián és Bulgárián áthaladó Török Áramlat vezetékből.

Az informatikai rendszerek és szoftverek távol-keleti értékesítésében látja a magyar vállalkozások számára a legnagyobb lehetőséget a külpiacokért felelős miniszteri biztos. Budai Gyula az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: Magyarországnak továbbra is az Európai Unió a legjelentősebb exportpiaca, ugyanakkor a nagyobb felfutás a távol-keleti piacokon van, ahol elsősorban a prémium kategóriás agrár termékek kerültek vezető szerepbe.

Az Állami Számvevőszék szerint fenntartható az államadósság-csökkentés. Az elemzés alapján többségben vannak azok a tényezők, amelyek pozitívan befolyásolják az államadósság-mutató fenntartható csökkentését. Az ÁSZ negatív kockázatként jelzi, hogy 2017-ben a költségvetés elsődleges egyenlege negatívvá vált, elsősorban az uniós források nagymértékű megelőlegezése miatt. A munkaerőköltség dinamikus növekedése jelenti a másik negatív kockázati tényezőt.

Megvonná az uniós támogatásokat az LMP európai parlamenti választási listavezetője a klímaváltozást gyorsító vállalatoktól és beruházásoktól. Vágó Gábor kijelentette: azért fog dolgozni, hogy Magyarországon is csak azok a beruházások részesüljenek támogatásban, amelyek előrelépést jelentenek a klímaváltozás elleni harcban.

Az emlékezés fontosságát hangsúlyozták a pártok a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján. A Fidesz közleményében azt írta: tisztelettel adózik a holokauszt magyarországi áldozatai előtt és elfogadhatatlannak tartja az antiszemitizmus bátorítását Európában és Magyarországon is. A Demokratikus Koalíció, az MSZP és az LMP is kiemelte közleményében az erőszak és gyűlölet elleni fellépést.

Megalakult a Hungary Helps ügynökség. Az új szervezet feladata lesz az üldözött keresztényeket segítő programok koordinálása. Azbej Tristan államtitkár elmondta: a Hungary Helps programmal az elmúlt két évben több mint 8 milliárd forint támogatást fordítottak az üldözött keresztények megsegítésére.

Elásott műkincsgyűjteményt találtak egy keszthelyi ház pincéjében még februárban. A kincseket most mutatták be Keszthelyen. A csaknem háromezer darabos érmekollekciót, ékszereket és emléktárgyakat valószínűleg a második világháború idején, a deportálás előtt ásták el zsidó tulajdonosai befőttesüvegekben.

Még az idén megkezdődhet a Kolozsvár-Biharpüspöki gyorsvasút tervezése és építése - közölte a román közlekedési miniszter. A magyar kormány egy éve hagyta jóvá a Budapest-Kolozsvár gyorsvasút létrehozásának tervtanulmányait.

Megérkezett Venezuelába az első nemzetközi humanitárius segély. A Vöröskereszt szállítmányának beengedését a dél-amerikai ország kormánya a múlt héten engedélyezte. Az ENSZ szerint a súlyos belpolitikai és gazdasági válság sújtotta Venezuela lakosságának csaknem negyede, 7 millió ember szorul humanitárius segítségre.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×