Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Gyászol a kulturális élet, elhunyt Nagy László

Szomorú hírről számolt be a Szegedi Nemzeti Színház: elhunyt az intézmény egykori igazgatója.

A Szegedi Nemzeti Színház örökös tagját életének 75. évében érte a halál. Nagy László 1982 és 1992 között tíz éven át igazgatta a Szegedi Nemzeti Színházat. Irányítása alatt 1986-ban készült el az akkor százesztendős teátrum eddigi utolsó, teljes felújítása – idézi a Blikk az intézmény honlapját.

Nagy László Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett tanulmányait követően egész pályafutását a magyar kultúrának szentelte. Miután távozott a Szegedi Nemzeti Színházból, néhány évig újságíróként dolgozott, majd 1995 és 2007 között az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot vezette.

2007-ben ismét visszatért a szegedi teátrumba, ahonnan 2012-ben ügyvezető igazgatóként vonult nyugdíjba. Nagy László élete során rengeteg elismerésben részesült: kiérdemelte a Pro Theatro Díjat, az Alföld Turizmusáért Díjat, Csongrád Megye Alkotói Díját, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, valamint a Dömötör-életműdíjat.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×