Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.76
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Unsplash.com

Családanyaként kezdett családon belüli bantalmazóról szóló regénybe Halász Rita

Meg kellett tanulnia, mi a regényíróidő. A Mély levegőből többrészes film is készülhet.

Mély levegő című regényével Halász Rita nyerte idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. A regény érzékenyítően ábrázolja a családon belüli nemi egyenlőtlenségek, erőszakos cselekedetek hétköznapi megvalósulását és egyéni pszichés következményeit.

A könyv márciusban felkerült a Libri-díjak tízes listájára, így a szerző számított rá, hogy érkezhet valamilyen elismerés, és mivel a Margó-díj az első köteteseknek szól, így már nem volt annyira meglepve Halász Rita.

"Persze nagyon örültem, mert ennek a könyvnek ez a díj azért nagyon helyén van, nem fogok szorongani. Nagy volt az örömöm" – árulta el az InfoRádiónak Halász Rita.

Hogy miért kezdett egyáltalán ennek a könyvnek a megírásába, arról így vallott: "Nyolc évvel ezelőtt döntöttem el, hogy író szeretnék lenni. Több történet volt a fejemben, 3-4 regénynyi anyag. Nem volt egyértelmű, hogy mi lesz az első. Először egy írószemináriumra kezdtem járni Kukorelly Endréhez.

Amikor elkezdtem történeteket írni, pont a Mély levegőből, akkor úgy éreztem, hogy ezek nem jók, és félretettem őket négy évre.

Akkor úgy is éreztem, nem akarok regényíró lenni, hanem kisebb szövegekkel kísérletezem. Négy évre rá aztán már úgy éreztem, a hosszabb szövegeim is működnek."

Igen ám, csak akkor már volt egy másik regénytémája, és azt kellett eldönteni, melyik könyvével foglalkozzon 2-3 évig, ráadásul amikor már eldőlt, hogy a bántalmazás témájával foglalkozik, külön nehézséget okozott neki, hogy "váltson"; férje és gyermekei vannak, nem maradhat benne a könyvbéli párbeszédekben.

"Meg kellett tanulnom, hogy el kell különíteni a regényíróidőt és a jelen idejét" – szögezte le.

A történet ott kezdődik, hogy Vera a harmincas éveinek közepén jár, két gyermekével és az apjával egy autóban ül a téli Budapesten, a nő a gyermekekkel épp hagyja el a férjét. A könyv az akkor kezdődő egy évet dolgozza fel.

"Az első fejezetet harmincszor írtam újra, nem túlzok. Addig dolgoztam rajta, amíg a hang, amit elképzeltem a nőnek, létrejött."

El kellett döntenie, mennyire beszéljen a nő csúnyán, milyen szavakat használjon, ezt követően már "nem ugrált" a fejezetek között, lineárisan haladt az alkotáskor.

A műből a tervek szerint hatrészes filmsorozatot készít a Black Lemon Films.

"Készülhet, de még azért ez folyamatban van. Opciós szerződést írtunk alá, de hogy ebből mikor és hogy lesz film, arról még nem lehet beszélni."

Halász Rita szerint a téma az utcán hever, de nyolc éve még azért nem így volt, ráadásul túlságosan előtérbe került a "me too", akkor pláne pihentetni kellett az írást. Közben persze sok érintettel beszélt afféle interjús formában.

Ma már egy új köteten dolgozik – három a fejében is van –, de lehet, hogy lesz még folytatása a Mély levegőnek. Most nem akar vele foglalkozni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×