Infostart.hu
eur:
367.17
usd:
316.24
bux:
148079.85
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Nagy elismerés a Magyar népmeséknek

Hungarikummá nyilvánította a rajzfilmsorozatot a Hungarikum Bizottság – közölte az Agrárminisztérium.

A Hungarikumok Gyűjteményébe jelenleg 76 érték tartozik, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 181-re emelkedett

A rajzfilmsorozat egyedülálló formában és vizuális elemekkel terjeszti széles körben hazánk hagyományait - mondta Nagy István agrárminiszter, a Hungarikum Bizottság elnöke a testület lakiteleki ülésén.

A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy

a magyar népmesék kiemelkedő nemzeti értékek, kultúránk alapját képezik.

Idén a hungarikum pályázaton résztvevők csaknem egymilliárd forint támogatást nyerhettek, miután a kormány az eredeti kerethez 800 millió forint többletforrást biztosított. A lehetőségnek köszönhetően a befogadott és formailag megfelelt 425 pályázatból 360 kapott támogatást.

A Hungarikum Bizottság döntését követően a Magyar Értéktárba került: a Jászkürt - Lehel Kürtje, Máriapócs Nemzeti Kegyhely és a pócsi búcsúk, Vitéz László és a Vitéz László-bábjáték, a Csángó Fesztivál, a Dél-alföldi szikes tavak, valamint Kecskemét szecessziós városmagja, különös tekintettel a Cifrapalota épületére.

Első alkalommal döntött a Hungarikum Bizottság települési értékek felvételéről, ugyanis Budapesten és a fővárosi kerületek döntő többségében még nem jött létre értéktár a hungarikum-törvény 2012-es elfogadása óta. A grémium döntése alapján a Magyar Örökség Díjazottak által létrehozott össznemzeti értékek a XII. kerületi, a "Wekerlei Kultúrház és Könyvtár Művelődési Ház a XIX. kerületi értéktárba került be.

Címlapról ajánljuk

Tűzifaárstopot rendelt el a kormány a lakossági vevőknek

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette be a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videóban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érezhető a nyomás, csúnya pofont kapott legnagyobb szövetségesétől Kijev - Háborús híreink csütörtökön

Egész Európán érződik az orosz-ukrán háború nyomása: Romániában és a Baltikumban folyamatosak a drónok által elkövetett légtérsértések, Németországot pedig az elmúlt napokban sorra rázták meg a szabotázsakciók. Bár Moszkva mindent tagad, a szálak Oroszország felé vezetnek. Kijevnek viszont nem csak az orosz invázió miatt fájhat a feje, mivel Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter egyenesen az ukránokat jelölte meg a globális energiaárak emelkedésének kiváltóiként, utalván az orosz energiaszektort érő folyamatos dróntámadásokra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×