Infostart.hu
eur:
363.54
usd:
312.71
bux:
148969.39
2026. szeptember 9. szerda Ádám
London, 2017. július 13.Christopher Nolan brit rendező (j) és neje, Emma Thomas a Dunkirk című filmjének, a második világháborús történelmi dráma világpremierjére érkezik Londonban 2017. július 13-án.  (MTI/EPA/Nigel Roddis)
Nyitókép: MTI/EPA/Nigel Roddis

Továbbra is várni kell Christopher Nolan új filmjére

Meghatározatlan időre elhalasztották Christopher Nolan Tenet című filmjének premierjét - jelentette be a Warner Bros. stúdió.

A sci-fit augusztus 12-én mutatták volna be az észak-amerikai mozikban, ez lett volna az első nagy hollywoodi film, amely a koronavírus-járvány feltartóztatására március elején elrendelt kijárási korlátozások enyhítése után a filmvásznakra került volna.

A kémdráma premierjének időpontját már harmadszor változtatták meg: eredetileg július 17-én lett volna a bemutató, amelyet először július 31-re, majd augusztus 12-re toltak el.

A Warner Bros. stúdió azt írta, hogy "sajnos a járvány tovább terjed, emiatt át kellett gondolni a filmforgalmazási időpontokat". A közeljövőben megosztjuk a Tenet mozikba kerülésének új időpontját - írta Toby Emmerich elnök.

A Warner Bros. már korábban közölte, azt tervezi, hogy a John David Washington és Robert Pattinson főszereplésével készült produkció a szokásosnál hosszabb ideig marad majd műsoron a filmszínházakban.

A Tenet egyike azon nagy költségvetésű produkcióknak, amelyektől a moziüzemeltetők azt várják, hogy visszacsalogatják a közönséget a filmszínházakba az elmúlt hónapok kijárási és gyülekezési korlátozásai után.

Címlapról ajánljuk

Prőhle Gergely az Arénában: az AfD elleni fegyver majd az lesz, ahogy kormányoz

A befektetők elmenekülése vagy a vonatok pontos indulása lesz-e az AfD szász-anhalti győzelmének következménye? Erről is beszélt Prőhle Gergely korábbi berlini magyar nagykövet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádió Arénájában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.09. szerda, 18:00
Hankó Zoltán
a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke
Újra emelkedik az olajár - Mi történik a tőzsdéken?

Újra emelkedik az olajár - Mi történik a tőzsdéken?

Az amerikai tőzsdéken nem volt hétfőn kereskedés, így innen nem érkezett iránymutatás, az ázsiai részvénypiacok és az európai indexek pedig a befektetői bizonytalanságról árulkodtak, nagyrészt estek a keddi kereskedésben. Az olajár emelkedik az elhúzódó közel-keleti feszültségek közepette, ami rányomja a bélyegét a hangulatra. A nap legfontosabb adata hazai szempontból a reggel megjelent inflációs statisztika: augusztusban 1,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbi szinthez képest, ami kissé visszafogottabb emelkedés, mint amit az elemzők vártak. Az inflációs folyamatok pedig akár az MNB kamatdöntéseire is hatással lehetnek ősszel. A magyar tőzsde jelentős emelkedéssel zárt, Amerikában pedig végig borús volt a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×