Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Nyitókép: Pixabay.com

Dörner György elismerte: az Új Színházban is volt valami

A teátrum igazgatója korábban azt állította, hogy nem kapott hivatalos bejelentést az állítólagos szexuális zaklatásról. Közben a Katona József Színház színésze a Gothár-ügy miatt írt nyílt levelet a Miniszterelnökséget vezető miniszternek.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes a Facebook-on tette közzé az Új Színház igazgatójától kapott levelet. Ebből kiderül: Dörner György színházigazgató tudott arról, hogy Mihályi Győző színész és egy dolgozó között 2015-ben konfliktus volt.

Ezt írta:

„A dolgozó a helyzetet maga rendezte,

de mivel nem tudom pontosan, mi történt – a dolgozó akkor is, valamint az elmúlt napok eseményei miatt a mai napon is határozottan kifejtette, hogy nem kíván az üggyel foglalkozni – jobbnak láttam, ha az érintett előadáson nem ő dolgozik.”

Dörner György egy korábban, ugyancsak Gy. Németh Erzsébetnek írt levelében azt állította, hogy zaklatásról nem kapott hivatalos bejelentést, így nem tudták és most sem tudják lefolytatni a vizsgálatot. A Fővárosi Önkormányzat – egy bejelentés nyomán – múlt héten kért tájékoztatást az intézményben 2016-ban történt állítólagos visszaélésről.

A főpolgármester-helyettes azóta vizsgálatot is elrendelt az ügyben.

Mihályi Győző az ATV-nek adott interjújában ártatlannak vallotta magát. A színész szerint személyes bosszú és politikai támadás állhat a háttérben.

"Egyetlenegy mondatát nem ismerem el, tiltakozom, rágalmazásnak és becsületsértésnek tartom. (...) Ha a Katona József Színház ügyében egy évig titkolták a zaklatást, akkor alkalmatlanok a vezetésre, tehát Máté Gábornak fel kell állnia, a másik ügyben így Dörner Györgynek is fel kell állnia;

ebben az egészben egy liberális politikai támadást érzek."

Közben Gothár Péter zaklatási ügye sem került nyugvópontra. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta: az eset nem maradhat következmények nélkül.

"Úgy gondoljuk, hogy a Gothár-ügynek kell, hogy legyenek következményei. Az nem tekinthető ilyen következménynek, hogy annak az igazgatónak a haja szála sem görbül, aki egy éven keresztül eltussolta az ügyet, amiről állítása szerint tudott."

Kocsis Gergely, a Katona József Színház színésze ezután nyílt levélben fordult Gulyás Gergelyhez. A művész azt kéri a minisztertől,

ne használja többet az esettel kapcsolatban "eltussolás" szót,

szerinte ugyanis Máté Gábor színházigatató célja nem ez volt, az ügyben szabályos vizsgálat folyt. Úgy látja, a tárcavezetőt valójában az aggasztja, hogy idézem "nem tud megfelelni a direktívának, miszerint a balliberális fészkeket fel kell számolni". Gy. Németh Erzsébet kulturáért is felelős főpolgármester-helyettes csütörtökön azt mondta: Máté Gábort, a Katona igazgatóját nem rúgják ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

Tisza-kormány: módosítanák a médiatörvényt, hivatalosan is megállapodás született a kárpátaljai kisebbségek jogairól

A tegnapi nap számos fontos kormányzati döntést jelentett be Magyar Péter miniszterelnök. A jelzáloghitelek kamatstopja szeptember 30-ig fennmarad, meghosszabbítja a kormánya lakossági napelemes rendszerek és fűtéskorszerűsítések támogatását. Javítási és fejlesztési programot indít a legkritikusabb állapotú intézményekben a kormány. Péntek este megjelent a médiatörvény módosításáról szóló, a Tisza Párt képviselői által beadott törvényjavaslat, amellyel biztosítanák a közmédia függetlenségét a jövőben. A tervezet értelmében jelentősen átalakulna a szervezet működése, az MTVA helyett új felügyeleti szerv jönne létre Független Közmédia Testület néven. Magyar Péter pénteken azt is bejelentette, hogy Magyarország hivatalosan is megállapodott Ukrajnával a kárpátaljai magyar kisebbségek jogaival kapcsolatban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×