A múlt héten Egerben járt Hrutka Róbert muzsikus, zeneszerző társaságában, és megnézték, sőt aktív résztvevői voltak közös darabjuk, a Stop drámapedagógiai feldolgozásának. Pár nap múlva Libikóka címmel zenés, felolvasós, történetmesélős esten mutatkoztak be a város közönségének. Február végén pedig új regénye jelenik meg Vera címmel. Ezek apropóján kérdezte Grecsó Krisztiánt a heol.hu.

"Egy súlyos betegség után vagyok, ami nagyon sok tapasztalattal és kínszenvedéssel is járt, s egy másik embert hagyott itt maga után. Ezzel az emberrel most ismerkedek, részben szeretem, részben pedig nem. De nincs választási lehetőségem, hogy elfogadjam, vagy elutasítsam, mert ez van" - mondta rákos betegségéről (amiről korábban annyit mondott, hogy a nyaki területet érintette) Grecsó Krisztián.

Arról is beszélt, hogy sok mindent megtapasztalt közben, például hogy a gyengékkel, a kiszolgáltatott emberekkel hogyan viselkedik ez a mai, magyar társadalom, hogyan bánunk embertársainkkal, ha azok alatt meginog a talaj.

"Fontos célkitűzés lett számomra, hogy eljuttassam azt az üzenetet – akár szépirodalomban, akár más módon – polgártársaimhoz, hogy az áldozat hibáztatása milyen alantas dolog. Nem az áldozat a hibás! Ennek rengeteg olvasata van, mégis nagyon hajlamosak vagyunk rá. Aminek lehet jóindulatú olvasata is, miszerint azért vagyunk ilyenek, mert félünk. Egyszerűen azt szeretnénk hinni, hogy aki beteg lett, bántották, megerőszakolták, ő tehet róla. Különben, ha nem ő tehet róla, akkor nekünk is félni kell. Ennek ellenére

meg kell tanulnunk ezeket a félelmeinket legyőzni, már csak azért is, mert a szeretteink, szomszédunk, családtagunk, akárki, aki bármilyen módon kiszolgáltatott helyzetbe kerül, az bizony segítségre szorul, nem további megtiprásra.

Ezt most minden létező módon próbálom képviselni" - válaszolta a hogylétét firtató kérdésre.

Korábban elmondta, hogy nem vezetett naplót betegsége közben, mert olyan erős fájdalmai voltak, hogy semmit sem tudott rögzíteni belőle. "Ez éppen olyan meglepetésszerűen és váratlanul érkezik, mint ahogy, mondjuk, egy szívinfarktus, csak egészen más a folytatás. Olyan helyzet elé állít, amiről előtte fogalmad sincsen. Semmilyen módon nem vagyunk erre fölkészítve" - mondta az ÉS-nek.

"Szerettem írni"

Grecsó Krisztián új regénye, a Vera, február végén jelenik meg, és egy olyan kislányról szól, aki 11 éves (1980-ban). "Tizenegy éves kislány még sohasem voltam, de nagyon szép kaland volt, szerettem írni" - mondta Grecsó, hozzátéve, hogy eddig csupa alanyi könyvet írt, ami valamilyen módon kötődött hozzá és a szülőfalujához, Szegvárhoz.

"Az az érdekes, hogy a férfi­alakjaimnál, ha úgy éreztem, hogy teljesen belehelyezkedtem a jellembe, és már ismertem, akkor globálisabb volt ez az ismeretség. Akkor bármely szituációba tettem a figurát, éreztem, hogyan viselkedik. Most, hogy ilyen sok női hősöm, sőt főhősöm lett, az a helyzet, hogy a nőknél – csakúgy, mint az életben – csak szeletekbe látok bele. Ugyanúgy nem kaptam az egészre rálátást, ahogy a valóságban sem. Ennek ellenére azt hiszem, sikerült mélyfúrást csinálnom, mert azért mindig vannak személyes vonatkozások. Például, az embert a magánéletében elkezdi érdekelni az örökbefogadás, mint téma – még ha nem is arról az oldalról, ahonnan ez a kislány látja – és akkor találkozik a dologgal, és elindul ez az egész, a maga, immár papírra vetett gondolatainak formájában".

Akik a falumítoszt várják, biztos meg fognak lepődni, mert ez egy radikálisan más könyv, mint az eddigiek voltak, mondta az író. De "nem tudok se máshogyan, se másképpen benne lenni a jeleneteimben, mint korábban: más dolgot főztem, de az ízek ismerősek lesznek."

"Van két mottója a könyvnek: A Pál utcai fiúk utolsó, illetve az Abigél első mondata" - mondta még el Grecsó. "Ez a két nagyon különböző regény gyökereiben elképesztően hasonló. Mind a kettő arról szól, hogy egy igaz fiatalember, vagy gyerekember olyan feladat elé kerül, amely feladat túl nagy neki, túl nagy nyomás nehezedik rá, mégis képes felnőtté – akár hőssé – válva megfelelni annak a kihívásnak".

Ez hasonlóan van a Vera 11 éves főhősnőjével is. "Rászakad az elhallgatások sora, a családi múlt, s máris a mániáimnál vagyok. Őneki kell mindezt a hátán vinni, őneki kell kibogozni, aki a legnagyobb pofont kapja, akit a legnagyobb trauma ér. Ez olyan sokszor van így! Hétköznapi és banális: aki a leggyengébb, annak kell tartani és kitartani. Ezt akartam körbejárni".