Infostart.hu
eur:
381.26
usd:
321.45
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Sztárparádé, mese és a magyar Billy Elliotok - moziajánló

Sandra Bullock főszereplésével egy ékszerrablás története, Wim Wenders új filmje és egy magyar dokumentumfilm is debütál a héten a mozikban.

A Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett szakos fiú diákjainak három generációjáról, mondhatni a hazai Billy Elliotokról készített dokumentumfilmet Halász Glória. A Három tánc című film bemutatja azt a küzdelmet, amelyen az első, ötödik és kilencedik évfolyamos főszereplők keresztül mennek, bemutatja azt az utat, amelyet a fiatalok az iskolába kerüléstől a balett művésszé válásig bejárnak.

Egy Wim Wenders-film is debütál a héten a magyar mozikban, a Merülés a szerelembe. A James McAvoy és az Oscar-díjas Alicia Vikander főszereplével készült film egy szürke árnyalatot kapott romantikus alkotás. Ugyanis a kerettörténet szerint Szomáliában dzsihadista harcosok tartanak fogva egy brit kémet. Több ezer kilométerre Grönlandon pedig egy tengerbiológus nő mini tengeralattjáróval készül az óceán fenekére merülni. Gondolataikban mindketten az előző év karácsonyára emlékeznek vissza, egy francia strandon való véletlen találkozásukra és mindent elsöprő szerelmükre.

A kritika sajnos nincs elragadtatva az alkotástól, Vízer Balázs szerint lenyűgözőek a tájak és szépek a szereplők, jó nézi őket, de a történet felszínes, a forgatókönyv túlírt. Mások úgy látják, hogy a romantika, a tudomány, a filozófia és az erőszak kéz a kézben járnak ebben a filmben, mindenből kapunk egy keveset, éppen csak a kémia hiányzik.

Nem kisebb sztárok, mint Sandra Bullock, Cate Blanchett, Helena Bonham Carter, Anne Hathaway, Rihanna, Mindy Kaling, Sarah Paulson és Awkwafina játszik a héten a mozikba kerülő Ocean's 8 - Az évszázad átverése című moziban. A heist zsáner vagyis a bankrablós-átverős műfaj újabb alkotása ez a film, ezúttal csupa női főszereplővel. A 2001-es Ocean's Eleven, vagyis Tripla vagy semmi című alkotást idézi Gary Ross rendezése. A kritika szerint egész pontosan koppintja, szürkén és kiszámíthatóan utánozza a hajdan George Clooney, Brad Pitt, Julia Roberts vagy Andy Garcia fémjelezte filmet.

Ezúttal egy 150 millió dollár értékű gyémánt nyakláncot szeretne meglovasítani a nemrégiben a börtönből szabadult Debbie Ocean. A balhéba beveszi testvérét, és válogatott bandát állít fel, hogy az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy eseményen, a New York-i Met Galán ellopják az ékszert. A nagy balhé azonban az izgalmas fordulatokat és laza pillanatokat is nélkülözi a kritika szerint.

A Kszi, Simon című film egy meleg középiskolás fiú útkereséséről, első szerelméről szól. A kritika a társadalmilag fontos témán kívül elragadtatással fogadta a főszerepet alakító Nick Robinson játékát, és azt is kiemelik, hogy végre egy amerikai kommersz film, ami a tiniket teljes valójukban, mindenféle altáji humortól mentesen, sőt egyenesen felemelően tudja ábrázolni.

Egy másik tini közegben játszódó film is a mozikba kerül a héten, ez azonban csöppet sem felemelő leginkább idegtépő. A Felelsz vagy mersz című horror a tinik körében népszerű üvegezős játékot változtatja mészárszékké. Az IMDb-n azonban nem kímélik a filmet, mindössze 4,7 értékelést kapott az alkotás.

Michael Ende, a Végtelen történet és a Momo világhírű írójának ünnepelt meseregénye az árva kisfiúról és mozdonyvezető barátjáról a hatvanas évek legsikeresebb német gyerekkönyve volt. Most ezt a történetet vitték vászonra Gombos Jim és Lukács, a masiniszta címmel. Az élő szereplős, sárkányokat, királykisasszonyokat és a nagy utazás kalandját is kínáló mozi nagyszerű élményt ígér így a szünidő kezdetén a borongós esős időben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Bekezdett a forint

Bekezdett a forint

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az ebből következő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ami arra utalt, hogy a rövid távú pozicionálás és a kockázatérzékelés gyors megváltozása azonnal képes volt új irányt szabni az árfolyamnak. A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×