Infostart.hu
eur:
386.28
usd:
331.71
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Már letölthető Ákos új dala

Már letölthető Ákos új dala

Szabadon címmel új dala jelent meg Ákosnak. A szám letölthető változatban és több különlegességet is tartalmazó maxi CD-n is elérhető.

Megjelent Ákos új, Szabadon című dala.

Már letölthető Ákos új dala

A számot tartalmazó maxi CD-n szerepel a dal eredeti verziója mellett két remix és egy rockverzió is, valamint az Átölel című szerzemény album- és koncertverziója, ráadásként pedig egy ütős Hauber Zsolt által készített remix.

A letölthető formában is elérhető számhoz a dalszöveg-klipet Ákos koncertjeinek látványtervezője, Madarász János készítette.

Ákos a tavalyi, sorrendben harmadik dupla telt házas Aréna-koncertje előtt jelentette be, hogy 2017-ben nem koncertezik, ugyanakkor a tervek szerint 2018 őszén új albumot jelent meg. Idén folytatja a Krúdy-felolvasóest sorozatot és az Arany János-emlékév kapcsán pedig hangoskönyvet és verses esteket tervez.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×