eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás

Tündérország után Vadvilág - Koncz Zsuzsával

Vadvilág címmel negyvenedik stúdióalbumát készítette el Koncz Zsuzsa. A népszerű énekesnő az anyagot március 11-én a Papp László Budapest Sportarénában mutatja be.

"Annyi minden történt előző lemezem, a 2013-ban megjelent Tündérország óta, olyan sok mindenről kellett szólni, hogy állandó szerzőimmel és zenészeimmel belevágtunk a munkába.

Tündérország után Vadvilág - Koncz Zsuzsával

"Olyan sok minden gyűlt össze, hogy nem tudtam ellenállni a Hungaroton felkérésének. Nekem az éneklés, a lemez, a koncert az a fórum, ahol valamit elmondhatok magamról, magamból az embereknek, olyasmit, amit a körülöttem lévő világ történéseiből leszűrök és fontosnak gondoltam. Ezt a talán furcsa előadói attitűdöt nem pusztán l'art pour l'art kezdtem el annak idején, nem azért kizárólag, mert szerettem a zenét és énekelni, hanem mert észrevettem, hogy ezen keresztül sok mindent elmondhatok az embereknek, amire egyébként nem lenne lehetőségem" - fogalmazott Koncz Zsuzsa az InfoRádiónak.

A Vadvilág egyik kulcsdala Ady Endre Történelmi lecke fiúknak című verséből készült Bródy János megzenésítésében, a másik a billentyűs Závodi Gábor által komponált Sírva vigad a magyar, ami nemzeti önismereti tétel" - mondta Koncz Zsuzsa a keddi fővárosi sajtótájékoztatón.

"Az Ady-vers 1912-ben született, de bizonyos sorai olyan elképesztően aktuálisak, hogy nem lehetett neki ellenállni. Bródyban merült fel, azt mondtam, ha sikerül, szívesen megpróbálom elénekelni, nem biztos, hogy sikerül. Ennyire súlyos verset nem énekeltem még. Egy kicsit azért hasonlít a Szabadság című Heltai-vershez. Az aktuális sorok miatt mindenféleképpen el akartam énekelni. Megpróbáltuk és azt hiszem, nem kell szégyenkezni miatta" - mondta az InfoRádiónak Koncz Zsuzsa.

Bródy János megjegyezte, hogy Koncz Zsuzsa szeret verseket énekelni, és a Történelmi lecke fiúknak című költeményre a miniszterelnök hívta fel a figyelmét, amikor a közelmúltban a Parlamentben egy képviselői kérdésre azt válaszolta, "Ha összeszakad Ég és Föld", akkor is töretlen a bizalma a jegybankelnökben.

"Utánanéztem a versnek, és azt láttam, Ady ezt a sort úgy folytatta, +Mégis más lesz Magyarország+" - tette hozzá Bródy János, aki szerint a lemez a mai időknek megfelelő és adekvát mondanivalójú lett.

A rockos hangzású lemez hét dalában működött közre zeneszerzőként és/vagy szövegíróként Bródy János, a hangmérnöki és zenei produceri feladatokat is ellátó Závodi Gábor, valamint a gitáros Maróthy Zoltán három számot jegyez, a további szerzők között van Tolcsvay László, Gerendás Péter és Müller Péter Sziámi.

Tündérország után Vadvilág - Koncz Zsuzsával

Az énekesnő zenekarában játszó Maróthy Zoltán a sajtótájékoztatón azt mondta, megtiszteltetés számára, hogy a 2013-as Tündérország-lemezhez hasonlóan (Bródy szövegével) ismét ő írhatta az album címadó dalát, az Ingoványos vad világot. Az anyag mindenese, Závodi Gábor Koncz Zsuzsa precizitását emelte ki, ahogy egyfajta művészeti vezetőként minden apró momentumra odafigyel a lemezfelvételeken. II. Lengyelfi Miklós basszusgitáros évtizedek óta dolgozik együtt Koncz Zsuzsával; mint most fogalmazott, a dalok vadonatújak, a metódus, a mondanivaló, a szellemi háttér viszont a régi.

Koncz Zsuzsa elmondta, hogy a Hungaroton kiadó felkérése a lemez elkészítésére, illetve a Broadway rendezvényszervező cég megkeresése egy jövő tavaszi Aréna-koncertre nagyjából egy időben történt.

A művész márciusban tizenegyedik alkalommal lép az Aréna színpadára, holott legutóbbi, 2014-es Aréna-koncertje előtt felvetődött benne, hogy az lesz az utolsó. "Egy ilyen fellépésen olyan koncentrált hangulat- és energiaáradás van, hogy az egy előadó számára nagyon sokat számít". Zenekarában a már említett Závodi Gábor, Maróthy Zoltán és II. Lengyelfi Miklós mellett Tiba Sándor dobol.

Koncz Zsuzsa az InfoRádiónak megjegyezte: "nagyon nagy teljesítmény egy Aréna-koncert fizikailag és lelkileg is. Sokat kivesz az emberből, de többszörös energiát kapok vissza a közönségtől. A 2014-es Aréna-koncert hangulata és mindaz, ami ott történt mozgatta az elmúlt három évet, és ezt láttam viszont azóta a különböző koncerteken. A közönség együtt él ezekkel a dalokkal, ami borzasztóan fontos egy előadó számára. Ebből táplálkozik az az energia, a hit abban, amit csinál."

Az MTI kérdésére Koncz Zsuzsa azt mondta, egyelőre nem akarja elárulni, kiket szeretne vendégnek elhívni a színpadra a jövő márciusi Aréna-koncertre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Visszapattantak az amerikai tőzsdék a hét végére

Visszapattantak az amerikai tőzsdék a hét végére

A szerdai és a csütörtöki nagy esés után próbáltak magukhoz térni a világ részvénypiacai, több-kevesebb sikerrel. Elromlott a tőkepiaci hangulat, miután az amerikai jegybank elnöke arra tett utalást, hogy jövőre a korábban vártnál kevesebb kamatvágás jöhet, erre a kockázatosabb eszközök, többek között a részvények és a kriptoeszközök árfolyama esett. Ma vegyes volt a hangulat az európai tőzsdéken, míg az amerikai piacok a nap eleji esésből eleinte komoly emelkedésbe kapcsoltak, majd a nap végére elolvadt a korábbi pluszok egy része.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×