eur:
413.22
usd:
395.8
bux:
78741.84
2024. december 20. péntek Teofil

Tabutémák a Nemzeti Táncszínházban

Cory Henry már hatéves korában a legendás New York-i Apollo Theaterben zenélt, 2006 óta olyan nagyságok társaságában lépett fel, mint Bruce Springsteen, a Roots, a Boyz II Men, a Snarky Puppy tagjaként pedig már két Grammy-díjat nyert. Hiromi első koncertjét tizenkét évesen adta, öt évre rá Chick Coreával lépett fel - közölték a szervezők az MTI-vel. Mint írták, Hiromi nemcsak kivételes technikájával, hanem előadásmódjával is elkápráztatja a közönséget. Minden porcikájával muzsikál, óriási intenzitással adja át magát a felhangzó zenének. Tehetsége és improvizáció iránti fogékonysága akkor bontakozott ki, amikor húszévesen a Berklee-re ment tanulni. Első albuma Another Mind címmel jelent meg 2003-ban, amely Japánban az év dzsesszlemeze lett. "A zeném mindannak az elegye, amit hallgattam és tanultam. Van benne klasszikus zene, rock, dzsessz, de nem akarom meghatározni, hogy mit játszom" - mondta egy interjúban. Műfaji nyitottságának és előadói kvalitásának köszönhetően Hiromi egy új közönségrétegben is felébresztette az érdeklődést a dzsessz iránt. Tavaly Pécsett lépett fel, most október 21-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a Trio Projecttel játszik. A formációnak idén áprilisban a negyedik albuma jelent meg Spark címmel, ez Hiromi tizedik CD-je. A trió basszusgitárosa, Jimmy Johnson korábban James Taylorral és Allan Holdsworth-szel is dolgozott, a dobok mögött Simon Phillips ül, aki a Totóval, a Who-val és David Gilmourral zenélt korábban. A brooklyni születésű Cory Henry kétévesen kezdett el zongorán és Hammond-orgonán játszani, gyerekként rendszeresen fellépett New York-i templomokban. Igazi gospel hátterű muzsikus, aki mára univerzális zongoristává és dzsesszorgonistává vált. Példaképeinek Oscar Petersont és Art Tatumot tartja, zenéjében a dzsesszt az R&B-vel, a funkkal és elektronikus zenékkel elegyíti. Tizenkilenc évesen Kenny Garrett világkörüli turnéján muzsikált. Az új generáció egyik legjobb improvizációs képességű billentyűseként jegyzik. Albumai, a 2014-es First Steps és a két évvel későbbi The Revival vezették az iTunes dzsesszlistáját, idén nyáron Jimmy Fallon vendégeként a The Tonight Showban zenélt és beszélt új lemezéről. Szintén idén nyáron Jacob Collierrel a BBC Promson sajátos feldolgozásban adta elő Michel Jackson Billy Jean című slágerét. Október 23-án a Müpa melletti CAFe sátorban a Funk Apostles élén játszik, formációjában Nick Semrad (billentyűs hangszerek), Andrew Bailie és Adam Agati (gitár), Sharay Reed (basszusgitár), Taron Lockett és Cleon Edwards (dob) szerepel.

Az intézmény egyik kiemelt eseménye a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház és a Dusan Hegli Company Finomhangolás/Finetuning című koprodukciója lesz, amely júliusban debütált a Festival OFF d'Avignonon. A darab érzések és képzettársítások szintjén beszél zsigeri, hétköznapi jelenségekről; tabuk nélkül nyúl a kirekesztés, a képmutatás és a családon belüli erőszak témájához. Az előadást, amely meghódította az Avignoni Fesztivált, november 8-án és 9-én láthatják az érdeklődők a Várkert Bazárban.

A Szegedi Kortárs Balett Enrico Morelli és Juronics Tamás egy-egy koreográfiájával érkezik november 17-én a Müpa Fesztivál Színházába. A Menyegző című darabban, amelynek ez lesz a budapesti premierje, Morelli egy házasságkötés szertartását meséli el.

Juronics Tamás eARTh című koreográfiája Górecki 4. szimfóniájának zenéjével és táncszínházi eszközökkel boncolgat alapvető létkérdéseket. Az eARTh című előadás október 10-én debütált a Müpában a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében.

A Győri Balett november 20-án hozza el legújabb darabját, a Rómeó és Júliát Budapestre, a Müpába. A társulat a nagyszerű koreográfussal, Vámos Györggyel dolgozott együtt, aki a húszas évekbe helyezte az előadást, így a swing-korszak jellegzetes stílusa éppúgy megjelenik, mint a korszak másik nagy táncőrülete a tangó, miközben a táncosok végig megmaradnak a klasszikus balett keretei között.

Nagy Csilla táncművész, koreográfus és táncpedagógus 2012 óta Cipolla Collectiva néven valósít meg művészeti projekteket alkotótársaival. Legújabb darabjukat, a self_Tangot november 30-án mutatják be a MOM Kulturális Központban.

Címlapról ajánljuk
Erre érdemes odafigyelni az ünnepi hús vagy virsli vásárlásánál

Erre érdemes odafigyelni az ünnepi hús vagy virsli vásárlásánál

A magyarok évente nagyjából 30-32 ezer tonna virslit fogyasztanak, ennek 20-25 százaléka az év utolsó napjaiban fogy el. Mostisch Martina, a Magyar Húsiparosok Szövetségének ügyvezető titkára az InfoRádióban elmondta: az ünnepekre olyan helyen érdemes húst vásárolni, ahol megbízható a forrás vagy az eladó, nyomon követhető a termék, az akcióknak pedig nem szabad tájékozódás nélkül bedőlni.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×