„Tele van emlékképekkel, amik a főszereplő életének különböző korszakaiból valók, és tele van vágyfantáziákkal és képzelgésekkel. Ezeket, miután egy fejben történnek, úgy kell színpadra állítani, hogy világos legyen. Másrészt érzékeltetni kell azt a sátáni zavart, amiben a főszereplő nem tudja pontosan, hogy hol van éppen” - mondta el Mácsai Pál.

A rendező ezt az álmodáshoz hasonlította, amikor éppen nem tudjuk, hol vagyunk, és amikor felébredünk, gyors dimenzióváltást élünk át.

„Ez a valóság, az az álom, de amikor benne vagyunk, az is a valóság arcát mutatja, ettől olyan ijesztő és ettől olyan gyönyörű” - tette hozzá Mácsai Pál.

 Gálffi László alakítja Willy Lomant, a főhőst, az anyját Kerekes Éva, a két fiát pedig Molnár Áron és Ficza István alakítja – sorolta a darab rendezője.

 Mácsai Pál kiemelte: „ez az apa egy szörnyeteg, miközben nagyon szerethető és szeretnivaló. Hallatlan sármos jelenség, de nagyon rapszodikus. Miután sikerületlen élet az övé, gyakran kárpótolja magát illetlen örömökkel, nemcsak azzal, hogy csalja a feleségét, hanem kiéli a hatalmi vágyát a családján, ez nem éppen derék családfői tulajdonság. Közben pedig muszáj szeretni. Nagyon nagy formátum, komoly kaliber. Ez a megfeszítettség, bonyolultság, kettősség minden családtagját jellemzi.”

A rendező hozzátette, amikor Gálffi László dolgozik a szerepén, azt kell elérnie, hogy mindkét réteg világosan látható legyen.

„Azért is játssza ő, mert ő egy ősbohóc. Tragikus szerepeiben azon nagyszerű színészek közül való, akiknek a bohócsága, a dolgoknak kifordítása és váratlan fénytörésben való megmutatása egyik erősségük” - hangsúlyozta Mácsai Pál.

„Mind a három családtagot játszó színésznek az volt a feladata a színpadi munka során, hogy ezt a kettősséget a maga szélsőségeiben megtalálja: a szeretetnek, a gyűlöletnek, a ragaszkodásnak, az elhatárolódásnak és az undornak ezt a nagyon gyorsan forgó, prizmaként való váltakozását” - mondta az Örkény István Színház igazgatója.

Az ügynök halála bemutatója 1949. február 10-én volt a New York-i Morosco Theatre-ben, Elia Kazan rendezésében. Miller a darabbal többek között elnyerte a Pulitzer-díjat, a New York-i Drámakritikusok Díját és a Tony-díjat. Magyaroszágon először a Nemzeti Színházban mutatták be, 1959-ben.