Infostart.hu
eur:
379.23
usd:
321.33
bux:
131890.97
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Beszerezték az alapanyagokat a Bocuse d'Or versenyzői

Kiválasztották az alapanyagokat az első versenyfeladathoz a Bocuse d'Or résztvevői hétfőn a Sirha Budapest élelmiszeripari kiállítás piacterén, a Hungexpo Vásárközpontban, és ezzel megkezdődött a nemzetközi szakácsverseny európai döntőjének programja.

A világ legrangosabb szakácsversenyének kontinensdöntőjét kedden és szerdán, első alkalommal rendezik meg a magyar fővárosban.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az Európa húsz országából érkezett séfeknek segítőikkel egy hal- és egy vadételt kell megalkotniuk a rendelkezésükre álló 5 óra 35 perc alatt, dunai kecsegéből és annak ikrájából, illetve magyar gímszarvasból.

A versenyzőknek a halételhez csak a számukra biztosított piacról szabad beszerezniük az alapanyagot: zöldségeket, gyümölcsöket, salátaféléket, zöldfűszereket, csírákat. A kontinensdöntő pikantériáját az adja, hogy három meglepetésfűszerből mindkét napra kisorsolnak egyet-egyet: a kedden versenyző tíz csapatnak a tárkonyt kell majd felhasználnia - emelte ki Hamvas Zoltán.

A vadételhez minden hozzávalót a csapatok hoztak, de szigorú szabályok írják elő, hogy melyik alapanyag mennyire lehet előkészítve - tette hozzá a verseny igazgatója.

Hamvas Zoltán hangsúlyozta: sosem fordult még elő a verseny történetében, hogy a rendező ország adhatta mindkét fő alapanyagot, ez "hosszú hónapok csatája volt" a francia szervezőkkel.

Beláthatatlan jelentőségű, hogy felkészülésük három-négy hónapja alatt a csúcsgasztronómia ilyen fontos képviselői magyar alapanyaggal kísérleteznek. A csapatok ugyanis hivatalosan négy-öt fősek, de például Széll Tamásnak Magyarországon legalább ötven séf látta a munkáját, és ez a többi csapatnál is hasonlóan történhetett - emelte ki a szakember.

Hamvas Zoltán hozzátette, a verseny valamennyi kapcsolódó eseményén kizárólag magyar borok kerülnek a poharakba. A szervezők a Kárpát-medencei fajtákra hívják fel a figyelmet, ezért a furmintra, a kékfrankosra és a kadarkára épül a borsor.

Kápolna Beáta, a Metro Magyarország ultrafriss beszerzési vezetője az MTI-nek elmondta, a vállalat jóvoltából a csapatok több mint kétszáz féle termék közül választhattak. A kiváló minőségen felül a Metro próbált ügyelni arra is, hogy a hazai és az importtermékek aránya azonos legyen, noha Magyarországon még éppen zajlik a szezonváltás - jegyezte meg.

A két fő hozzávaló, a szarvaspisztoly (egyben bontott gerinc és comb) és a kecsege is Magyarországról érkezett: az Öreglaki Vadfeldolgozó Kft-től, illetve a Győri Előre Halászati Termelőszövetkezettől - közölte Kápolna Beáta.

A Bocuse d'Or világdöntőjét 2017-ben rendezik meg Lyonban, a világ legjobb séfje címért a kontinensdöntők legjobbjai szállhatnak harcba.

Az európai döntőre húsz nemzet séfjei érkeztek Budapestre, közülük tizenegyen juthatnak ki Lyonba. Magyarországot Széll Tamás, a 2013-as világdöntő 10. helyezettje képviseli, commis-ja (segítője) Szabó Kevin, a coach Vomberg Frigyes, a csapatkapitány pedig Szulló Szabina lesz.

A lelkes közönség előtt zajló verseny első napján sorrendben az izlandi, az osztrák, a norvég, a bolgár, a finn, a német, az észt, a spanyol, a brit és a török csapat, majd szerdán a holland, az olasz, az orosz, a svájci, a horvát, a francia, belga, a magyar, a dán és a svéd csapat készítheti el, majd mutathatja be a haltányért, majd a vadtálat. Az eredményhirdetést szerda este tartják.

Címlapról ajánljuk

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×