Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
ARTatlan – tabutémát boncolgat a Katona kiállítása

ARTatlan – tabutémát boncolgat a Katona kiállítása

ARTatlan címmel a gyermekek szexuális bántalmazásának problémájára hívja fel a figyelmet a Katona József Színházban szerdán kezdődő programsorozat. Az egy hónapig tartó kiállításon az UNICEF képei láthatók – mondta az InfoRádiónak Berkesi Zsuzsa tanár, a projekt egyik alapítója.

A programsorozat két részből áll. Egyrészt lesz egy kiállítás, ami egy hónapon keresztül lesz látható, másrészt három nagy esemény lesz. Az egyik egy felolvasóest, amelyet a Centrál Színházzal közösen szerveztünk, lesz egy szakmai beszélgetés szombaton – ahol nagyon sok irányból próbáljuk megközelíteni a gyermekkori szexuális bántalmazás problémáját –, illetve lesz egy kötetlen beszélgetés május 25-én – sorolta Berkesi Zsuzsa.

„A kiállításon az UNICEF képei lesznek kiállítva, és kontrasztként csatoljuk hozzá a Beszélj róla! projektben beérkezett mondatokat. Ide anonim módon lehet történeteket küldeni, és olyan mondatokat is, amelyeket az áldozatnak mondott a bántalmazás elkövetője egykor, és az beleégett az áldozatok emlékezetébe. Ezeket írtuk ki egy táblára a kiállításon” - mondta a szervező.

Hozzátette: a fotókiállításra igyekeztünk olyan képeket kiválasztani, ahol boldog gyerekeket látunk, mert az egyik fontos üzenetünk, hogy nem feltétlenül lehet első ránézésre megállapítani egy gyerekről, hogy mi történik vele.

„Ezért nagyon oda kell figyelni a pici jelekre is, mert titokban tartják, és titokban szenvednek” - figyelmeztetett.

Már két éve működik a Beszélj róla! honlap. „Abban bízom, hogy ez idő alatt sok mindent elértünk, hiszen kirobbanó siker volt a program. Megdöbbentünk, hogy micsoda sajtófelhajtás volt körülötte, és most 262 történetnél tartunk” - mondta.

„Sajnos a szexuális bántalmazások még mindig csak akkor kerülnek a figyelem középpontjába, amikor a sajtó felkap egy-egy esetet. A legóvatosabb becslések szerint is minden tizedik gyerek szexuális bántalmazás áldozata” - osztotta meg a tapasztalatokat Berkesi Zsuzsa.

„Azt gondolom, hogy nem beszélünk eleget a szexuális bántalmazásokról. A gyermekkori szexuális bántalmazás olyan elemi félelmet vált ki az emberekből, ami miatt a legtöbben egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a témával” - hangsúlyozta a Beszélj róla! projekt egyik alapítója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×