Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Ferguson írta az előszót az Angliában most kiadott Puskás-életrajzhoz

Skóciában hősnek számít, a rivális angolok is tisztelettel emlékeznek rá - derült ki Puskás Ferencről a londoni Balassi Intézetben tartott konferencián, egy most angolul is kiadott életrajz bemutatóján. Az előszőt nem más, mint Sir Alex Ferguson, a Manchester United volt edzője írta, aki a 6:3-as meccs napján lógott az iskolából.

Csütörtökön a londoni Magyar Kulturális Központban rendezett konferenciával zárult a szeptemberben, Manchesterben indult szigetországi Puskás Napok-sorozat, melynek utolsó állomáson a brit futballszakírók két nagysága is előadást tartott.

Szöllősi György, a sorozatot szervező Puskás Intézet igazgatója, a Puskás Ferencről szóló életrajzi könyv szerzője az MTI-nek elmondta, hogy a teltházas rendezvényen kezdésként bemutatták a Puskás Hungary című filmet, a hat előadó között pedig ott volt Brian Glanville, aki több mint 50 éve ír a World Soccer Magazine-nak, illetve Paul Simpson, a FourFourTwo alapító főszerkesztője.

Glanville az egész hallgatóságot lenyűgöző részletességgel beszélt a legendás magyar csatár karrierjéről. Mint mondta, óriási élmény volt számára, amikor 1953-ban személyesen tudósíthatott Rómából az Aranycsapat 3-0-s sikerével zárult olasz-magyar meccsről.

Simpson beszédében azt a folytonosságot emelte ki, mely az Aranycsapat játéka, a Rinus Michels-féle holland csapat totális futballja, illetve a Johann Cruyff által az FC Barcelonánál megalapozott tiki-taka között tetten érhető.

"Fantasztikus élményben volt részünk Manchestertől Glasgow-ig, Belfasttól Londonig, a Puskás Napok négy állomásán. Nagyszerű volt találkozni és beszélni Nagy-Britanniában élő Puskás-rajongókkal" - jelentette ki Szöllősi György, hozzátéve, hogy a mai záróesemény időpontja - egy nappal az 1956-os magyar forradalom évfordulója előtt - különleges jelentőséggel bír, hiszen köztudomású, hogy Puskás Ferenc és családja életében mekkora fordulatot hoztak az 56-os események.

A sorozat hivatalosan csütörtök este, a londoni magyar nagykövetségen sorra kerülő fogadással zárult.

A szigetországi Puskás Napok és a könyvbemutató-sorozat szeptember 2-án, a manchesteri Nemzeti Futballmúzeumban kezdődött - ahol januárig látható a Puskás-kiállítás -, majd néhány nappal később Belfastban folytatódott. Kedden a glasgow-i Hampden Parkban található Skót Futballmúzeumban leleplezték Puskás Ferenc emléktábláját, a Puskás Intézet, a Magyar Külügyminisztérium és a Magyar-Skót Társaság ajándékát, valamint bemutatták a Puskás Ferencről szóló angol nyelvű életrajzi könyvet.

Szöllősi György most Londonban is bemutatott könyve október 30-án kerül a brit könyvesboltok polcaira.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×