Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Hárman vehetik át idén a Nemzet Művésze díjat

Ferencz István építész, belsőépítész, Foltin Jolán koreográfus és Szervátiusz Tibor szobrászművész veheti át idén a Nemzet Művésze díjat november 5-én a Pesti Vigadóban.

Ferencz István iparművészeti, Foltin Jolán népművészeti, Szervátiusz Tibor pedig képzőművészeti kategóriában érdemelte ki az elismerést - mondta el Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A díjat az MMA elnöke a köztestület megalakulásának évfordulója alkalmából adományozza november 5-én. A díjazottak az adományozást követő hónap első napjától életjáradékban részesülnek, amelynek összege a mindenkori minimálnyugdíj összegének 23-szorosa, idén 655 500 forint.

A Nemzet Művésze díjat a törvény alapján a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert - megelőzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét, tánc-, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét betöltött - képviselői kaphatják, személyes megbecsülésük, méltó életkörülményeik biztosítása céljából.

A díjat a színházművészet, az irodalom, a zeneművészet, a képzőművészet, a filmművészet, az építőművészet, a táncművészet, az iparművészet, a fotóművészet, a népművészet, valamint a cirkuszművészet területén alkotók számára adományozzák. A Nemzet Művésze címet egyidejűleg 70 személy viselheti, 2014-ben - mivel a cirkuszművészek között nem volt Kossuth-díjas - 69 főt választottak.

A címet viselők közül idén meghalt Bachman Zoltán építőművész, Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós, Gross Arnold grafikusművész, Sinkó László színművész és Solti Gizella iparművész. Mivel a jelölés 2015. június 30-ával lezárult, és két művész - Sinkó László és Bachman Zoltán - ezután hunyt el, idén hárman kapják meg a művészeti ágak alapján kvóták szerint kiosztható Nemzet Művésze díjat - mondta el Fekete György, hozzátéve: mivel Kossuth-díjas cirkuszművész jelenleg sincs, a kategóriában kiosztható egy hely továbbra is betöltetlen marad.

A díjat létrehozó törvény szerint a kvótarendszer 2017-ig lesz érvényben, ezután a létszámkeret 70 főig már művészeti ágaktól függetlenül, bármely művészeti területről feltölthető.

Az elismerés odaítéléséről a Kossuth-díjas művészekből álló, 11 tagot számláló Nemzet Művésze díj Bizottság döntött, amelynek elnöke Fekete György. A bizottság tagja Dévényi Sándor építész, Aknay János festőművész, Eperjes Károly színművész, Dárday István filmrendező, Kalász Márton író, Kiss János balettművész, Kobzos Kiss Tamás előadóművész, Kubik Anna színművész, Medveczky Ádám karmester és Orosz István grafikusművész, animációsfilm-rendező.

A Nemzet Színésze, a Magyar Mozgókép Mestere (újabb nevén: a Nemzet Filmművésze), valamint a Magyar Állami Operaház Mesterművésze cím viselése nem zárja ki a Nemzet Művésze cím elnyerését és az együttes címhasználatot, ugyanakkor többes díjazottság esetén az alkotónak választani kell, hogy melyik díj után kéri az életjáradékot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×