Infostart.hu
eur:
376.52
usd:
321.85
bux:
128030.58
2026. április 9. csütörtök Erhard

Elhunyt A Gyűrűk Ura-trilógia operatőre

Ötvenkilenc évesen elhunyt az Oscar-díjas Andrew Lesnie, a nagysikerű A Gyűrűk Ura-trilógia és A hobbit-trilógia operatőre.

A BBC News értesülése szerint a Sydneyben született filmes feltehetően szívroham következtében halt meg hétfőn.

Andrew Lesnie még diák volt, amikor a Patrick című alacsony költségvetésű ausztrál horrorfilm forgatásán 1978-ban operatőr asszisztensként debütált. Később szabadúszóként dolgozott az ABC televízió csatornának, majd 1980-ban dokumentumfilmet forgatott Arnold Schwarzeneggerről, aki ekkor tért vissza testépítői karrierjéhez.

Az 1980-as években zenei klipekkel foglalkozott, valamint a Mad Max 2 című ausztrál akciófilm forgatásáról készített dokumentumfilmet. Utóbbi ugródeszkának bizonyult számára az egészestés filmek világába, ekkor került kapcsolatba George Miller filmrendezővel, akivel később a 1990-es években együtt dolgozott a Babe első és második részén, valamint a Táncoló talpak című animációs filmen is.

Peter Jackson később éppen a beszélő malacról szóló Babe-filmekben nyújtott teljesítménye miatt választotta Andrew Lesnie-t A Gyűrűk Ura-filmek operatőrjének.

"Sosem dolgoztam vele, és nem is találkozunk korábban, de ő fényképezte a Babe-filmeket, amelyek szerintem csodálatosan néztek ki. Igazán mágikus összhatást ért el azzal, ahogyan a háttérvilágítást, a napot és a természetes fényeket használta" - nyilatkozta Peter Jackson 2004-ben.

A trilógia első része Oscar-díjat hozott Lesnie számára, aki 2002-ben Jodie Foster kezéből vehette át az elismerést. A gálán az általa "szenzációsnak" nevezett Peter Jacksonnak köszönte meg a díjat, amelyet párjának és fiainak ajánlott. Ugyanebben az évben beválasztották az Ausztrál Operatőrök Társaságának hírességei közé.

A Gyűrűk Ura- és A hobbit-filmeken túl, a Peter Jackson és Lesnie közötti 12 éves szakmai együttműködésből született a King Kong 2006-ös feldolgozása, és a Komfortos mennyország című filmdráma is. Emellett az operatőr fényképezte a Will Smith főszereplésével készült Legenda vagyok és a 2011-es A majmok bolygója: Lázadás című filmeket is.

Russell Crowe, aki friss rendezői bemutatkozásához, a The Water Diviner című filmhez kérte fel operatőrnek, az elsők között reagált a halálhírre a közösségi médiában, a "fények mesterének" és "zseninek" nevezve a váratlanul elhunyt ausztrál szakembert.

Harry Knowles filmkritikus az emlékét idézve így fogalmazott: "A 14 nap alatt, amelyet A Gyűrűk Ura forgatásán töltöttem, sosem láttam, hogy Andrew Lesnie ne mosolygott volna, és ne gondoskodott volna arról, hogy mások is vidámak legyenek" - írta a Twitteren, hozzátéve, hogy a kamera mögött kuncogó Lesnie és Jackson a "legcsintalanabb" filmkészítő páros volt, akit valaha látott.

A halálesetet az Ausztrál Operatőrök Társasága jelentette be.

Címlapról ajánljuk
Költöznek a támaszpontok? Trump csalódott a NATO-ban, és Németországot is büntetheti

Költöznek a támaszpontok? Trump csalódott a NATO-ban, és Németországot is büntetheti

A német kancellár az első európai vezető volt, aki közvetlenül az Irán elleni háború megindítása után Washingtonban tárgyalt az amerikai elnökkel. Friedrich Merz ugyancsak az elsők között volt, aki a kéthetes tűzszünet bejelentése után telefonon hívta fel Donald Trumpot. Ennek ellenére Németország állítólag egyike azon NATO-partnereknek, amelyben Trump elnök a leginkább csalódott.
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×