Infostart.hu
eur:
383.84
usd:
332.84
bux:
0
2026. április 6. hétfő Bíborka, Vilmos

Lemondott a szabadkai Népszínház magyar társulatának művészeti vezetője

Azonnali hatállyal lemondott Andrási Attila, a szabadkai Népszínház magyar társulatának művészeti vezetője pénteken. A hirtelen lépés meglepte kollégáit és a vajdasági közvéleményt.

Január elején a színház igazgatója és vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke közösen jelentette be, hogy az évad végén menesztik Andrási Attilát a magyar társulat körül kialakult botrány miatt. A társulatvezető azóta nem nyilatkozott az esetről, pénteken azonban benyújtotta lemondását.

Helyét hétfőtől megbízott művészeti vezetőként Gyarmati Kata, az Újvidéki Színház eddigi művészeti vezetője veszi át.

Andrási Attilát tavaly júniusban nevezték ki, miután az előző művészeti vezető, Mezei Zoltán mandátuma lejárt. A társulat nem értett egyet a döntéssel, aminek többször is hangot adott. A szabadkai színészek álláspontját magyarországi művészek, társulatok és a Színházi Kritikusok Céhe is támogatta.

A társulatvezető személyére a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) tett javaslatot a pályázatok elbírálása után. A társulattagok többsége és egy interneten szerveződő civil csoportosulás azonban megkérdőjelezte a döntés helyességét. Ennek eredményeként a 2014/2015-ös évad első felében csökkent a szabadkai Népszínház látogatottsága.

Andrási Attila pénteken jogkörei beszűkülésével indokolta döntését a szabadkai Pannon RTV-nek. Azt mondta, mielőtt elvállalta a vezetői posztot, arról volt szó, hogy a társulat függetlenné válik és neki lehetősége lesz meghatározni annak összetételét. Ez azonban nem történt meg. Közben pedig feszültség alakult ki a társulat és közte - magyarázta. Szerinte a meghatározó jogkörök nélkül semmilyen vezetés nem lehetséges, anarchiában pedig nem akart részt venni. Hozzátette: őt ez a beszűkült helyzet visszahúzta és most az MNT-vel megegyezve "szabadult meg" tőle.

Ljubica Ristovskit, a szabadkai Népszínház igazgatóját meglepte Andrási Attila hirtelen döntése. Szerinte most az volt a legfontosabb, hogy ne maradjon művészeti vezető nélkül a társulat és hogy az évadot sikeresen végig tudják vinni. Az új pályázatot várhatóan májusban írják ki.

Gyarmati Kata szerint is az a legfontosabb, hogy minél hamarabb elkezdődjön a munka. Május 31-ig még két bemutatója lesz a társulatnak, ezen már nem változtatnak, a jövő évi repertoárt viszont már ő állítja össze.

A szabadkai Népszínház magyar társulatának következő bemutatója Robert Thomas Nyolc nő című bűnügyi komédiája lesz.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.

Húsvéthétfő – egy nap életigenlésről, vízről, haddelhaddról, termékensyégről és egy nagy félreértésről

Immár kilenc éve, hogy négy nap most egyben munkaszünet a nagypéntek piros betűs ünneppé tétele által, de a „kötelező pihenésnél” természetesen ez az ünnep is több, igaz, a „vallás” húsvétja után a hétfő már „a népé”. 1936-ban is az volt, a Kádár-korszakban is, hivatalos, törvény általi munkaszüneti nappá viszont mindössze az ezredforduló tája óta vált húsvéthétfőn. Úgyhogy adunk is rá néhány tippet, miután jól kilocsolkodtuk magunkat!
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Zöld fordulat a gyakorlatban: mi áll az energiaátmenet útjában Magyarországon?

Zöld fordulat a gyakorlatban: mi áll az energiaátmenet útjában Magyarországon?

A megújuló technológiák ma már sok esetben piaci alapon is versenyképes alternatívát jelentenek, és ezzel együtt új lendületet kapott az energiaátmenet is. Feldmájer Benjámin, a Schneider Electric Zrt. fenntarthatósági vezetője szerint a következő évek tempóját az is meghatározza majd, mennyire nő össze az energetika a digitalizációval, ugyanis a prosumer modell és a tömegesen megjelenő termelők miatt a rendszer egyre inkább adatvezérelt, automatizált irányítást igényel. A szakértőt többek között arról kérdeztük, mi jelenti ma Magyarországon a szűk keresztmetszet az elektrifikációban és a megújuló kapacitások bővülésében, hol jöhet a legnagyobb energiahatékonysági ugrás a következő években, és milyen pontokon ütköznek legélesebben a vállalati fenntarthatósági célok a költség- és megtérülési elvárásokkal? Feldmájer Benjamin kitért arra is, hogy a fenntarthatósági szempontok egyre inkább szabályozói oldalról is megjelennek, az Európai Unió például kivezeti az egyik legerősebb üvegházhatású gáznak számító SF6 használatát az energiaelosztásban is, ez pedig újabb alkalmazkodási kényszert jelent az iparági szereplők számára. A Schneider Electric épp ezért az SF6 helyett tisztított és sűrített levegőt használ az RM AirSeT kapcsolóberendezésekben.  Több éves fejlesztés eredményeképp pedig a környezetkímélőbb technológia a gyakorlatban az SF6-os megoldással azonos szintű teljesítményt nyújt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×