Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
325.4
bux:
143853.68
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Lőrinczy György átvette a Budapesti Operettszínház vezetését

Ünnepélyes társulati ülés keretében vette át pénteken a Budapesti Operettszínház vezetését Lőrinczy György, aki november 1-jétől követi a főigazgatói poszton Kerényi Miklós Gábort.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a színház fenntartója képviseletében az eddigi vezető és a társulat munkáját méltatva kiemelte, hogy nemcsak Európába, de a világ távoli tájaira is elvitték az operett műfaját a magyar kultúra nagyköveteként.

Hozzátette: azzal, hogy évente mintegy félmillió néző fordul meg a színházban, a társulat bizonyítja, hogy bemutatóról bemutatóra meg lehet újítani az operett több mint száz éves műfaját. Mint mondta, bízik abban, hogy az állami fenntartás biztonságot jelenthet a színház számára.

Lőrinczy György a legnagyobb kihívásnak nevezte, hogy színházi, kulturális menedzseri és vezetői tapasztalatát egy ekkora és általa ennyire szeretett intézmény élén tudja-e úgy kamatoztatni, hogy valamit hozzáadjon a már meglévő értékekhez.

Címlapról ajánljuk

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×