Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
327
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Kenyérünnep a Sóstói Múzeumfaluban

Kenyérünnepet rendeznek augusztus 20-án, szerdán a Sóstói Múzeumfaluban, ahová a nemzeti ünnepen térítésmentesen léphetnek be a látogatók.

Kisgyörgy Tamás, a Nyíregyházához tartózó Sóstógyógyfürdőn lévő skanzen közművelődési munkatársa hétfőn az MTI-nek elmondta, hogy az aratás régi hagyományaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, akiket 10 és 17 óra között várnak a múzeumfaluba.

Az intézmény gabonaházában 12 órától elevenítik fel a kézi aratás nehéz munkafolyamatait, majd a szárazmalomnál mutatják be az őrlést, a lisztkészítést. A dagasztásból is kivehetik részüket a látogatók, az anarcsi lakóház kemencéjében pedig egész nap sül majd az új kenyér, amelyet bárki megkóstolhat.

Úgy mint a falvakban valamikor, lesz hálaadó istentisztelet is: a skanzen temploma mögötti ligetes falurészen Kósa László református lelkész áldja meg az új kenyeret. A 14 órakor kezdődő szertartás után a jelenlévők közösen fogyasztanak majd az új kenyérből.

A gabona útját - az istentisztelet kivételével - az aratástól a kenyérsütésig, délután ismét felelevenítik, hogy a később érkezők se maradjanak ki a múltidézésből.

Kisgyörgy Tamás tájékoztatása szerint szórakoztató programokat is szerveznek: délelőtt a Burattinó Bábszínház Vitéz László kalandjaival várja a legkisebbeket, délután pedig a skanzen kállósemjéni portáján szalmabálákból készített rejtekhelyen népmese-feldolgozásokat láthatnak, hallhatnak a látogatók. Emellett szekerezéssel, lovagoltatással, íjászattal, kézműves foglalkozásokkal, népi játszóudvarral és műhelybemutatókkal is várják az érdeklődőket.

Ezek mellett gasztronómiai bemutatót és népművészeti kirakodóvásárt is rendeznek augusztus 20-án a Sóstói Múzeumfaluban.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×