Infostart.hu
eur:
365.02
usd:
326.65
bux:
142923.6
2026. október 12. hétfő Miksa

Jó szezont zár a Szkéné Színház

Az évad 254. előadásával zárta szezonját a Szkéné Színház, amely 8 koprodukcióban készült bemutatót tartott, 15 társulat 39 különböző előadását tűzte műsorra. A jövő évadot szeptember 1-jén nyitja a színház.

Németh Ádám, a Szkéné igazgatója az MTI-nek elmondta: a jövő évadban kilenc bemutatót terveznek. Az első premiert, Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című darabját, szeptember 18-án láthatja a közönség, a Vádli Alkalmi Színházi Társulással és a Füge Produkcióval közös előadást Szikszai Rémusz rendezi.

Mint sorolta, második premierként októberben Mihail Bulgakov Színházi regény című művét mutatják be a k2 Színház előadásában, Benkó Bence és Fábián Péter rendezésében.

Az igazgató a bemutatók között beszélt Dés András és Horváth Csaba Farkas szem című produkciójáról, amelyet novemberben láthat először a közönség. Mint mondta, decemberben Szálinger Balázs A fiú munkacímű, Daidalosz és Ikarosz története alapján készülő darabját Koltai M. Gábor rendezésében mutatják be, a Nézőművészeti Kft.-vel közösen.

Horváth Csaba rendezésében a Forte Társulat 2015 áprilisában mutatja be a Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című művéből készülő előadást. Szintén tavasszal tűzik műsorra Cervantes Don Quijote című művét Parti Nagy Lajos átiratában; a Nézőművészeti Kft.-vel közös produkció Rába Roland rendezésében látható.

A Szkéné Színház előadásait az elmúlt szezonban több mint 35 ezren látták, amely 96 százalékos látogatottságot jelent - áll a színház az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

Mint írják, a színháznak soha ennyi előadása és nézője nem volt még egy évadban, produkcióikat fesztivál-meghívásokkal, díjakkal jutalmazták.

Csizmadia Tibor rendezésében műsorra tűzték Székely Csaba drámatrilógiáját, amelynek a befejező, Bányavíz című részével nyitotta az évadot a Szkéné Színház. Az előadás a Vidor Fesztiválra is meghívást kapott.

Pintér Béla legújabb darabja, a Titkaink eddig soha nem látott sikert hozott mind a Szkénének, mind a társulatnak. Az előadás meghívást kapott a Wiener Festwochenre, játszották Berlinben, Braunschweigben és Frankfurtban, nyáron és a jövő évadban több magyar és külföldi fesztiválon is szerepel vele a társulat. Pintér Béla a tavaly megjelent drámakötetéért áprilisban átvehette az Artisjus Irodalmi Nagydíjat - idézik fel a közleményben.

Mint írják, az évad egyik legfontosabb eseménye volt a Szkénében a Pintér Béla és Társulata 15 éves jubileuma, amelynek alkalmából mind a 16 repertoáron lévő előadásukat eljátszották decemberben.

A Magyar Állami Operaház balettművészei, Bajári Levente és Pazár Krisztina Feledi János irányításával egy filmadaptációt mutatott be Öngyilkos érzelmek címmel, míg egy új formáció, a Psix Project összművészeti előadást hozott létre a Frenák Pál Társulat két táncosával, Jantner Emesével és Feicht Zoltánnal. A k2 Színház Shakespeare Viharját dolgozta át és mutatta be a Szkénében.

A Szikszai Rémusz rendezte I. Erzsébet című előadás a Pécsi Országos Színházi Találkozóra is meghívást kapott. A Paul Foster darabjának címszerepét alakító Fodor Tamás a legjobb férfi főszereplőnek, míg Kaszás Gergő a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat nyerte el az előadásban nyújtott alakításáért.

A Forte Társulat Horváth Csaba rendezésében az Irtás című produkciót mutatta be, a fizikai színházi előadás több nyári fesztiválon is látható lesz. A Nézőművészeti Kft. a kortárs lengyel szerző, Artur Palyga A zsidó című drámáját mutatta be, Szabó Máté rendezésében.

Hanganyag: Fehér Anna Magda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Mindenkinél kihúzta a gyufát Trump döntése, megtört Kijev ellenállása az egyik legfontosabb kérdésben - Híreink az orosz-ukán háborúból hétfőn

Az orosz dízelexport tilalmának ideiglenes feloldásával Donald Trump messze nem csak a NATO-tagállamokat döbbentette le: a republikánusok nagy része is felháborodott az ötleten. Mint kiderült, az amerikai elnök konkrétan megfenyegette Kijevet is: ha nem állítja le az orosz petrokémiai célpontok támadását, Washington beszünteti a fegyverszállítmányokat, majd az ukránok válaszát meg sem várva hirdetett tűzszünetet. Kijev egy másik ponton is megtörni látszik: Vologyimir Zelenszkij elnök veszít népszerűségéből, és bejelentette, hogy a korábbiakkal ellentétben mégis hajlandó kiírni a tartós béke előtt a választásokat, ha Moszkva belemegy egy 60 napos fegyvernyugvásba. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×