Infostart.hu
eur:
387.68
usd:
335.83
bux:
0
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Nyolc bemutatóval és három felújítással ünnepel az Operház

A Magyar Állami Operaház fennállásának 125. évfordulóját gálaesttel, valamint klasszikus és kortárs magyar művek bemutatóival ünnepli a következő évadban.

1884. szeptember 27-én Erkel Ferenc Bánk Bán című operájának első felvonása, a Hunyadi László nyitánya és Richard Wagner: Lohengrin című művének első felvonása szerepelt a Magyar Állami Operaház nyitóelőadásán. Idén szeptember 26-án és 27-én ünnepi koncerttel és operagálával tiszteleg a dalszínház az évforduló előtt, melynek keretében a második napon megismétlik az épület átadásakor bemutatott programot.

Az Operaház 2009/2010-es évadának repertoárján nyolc bemutató és három felújítás szerepel. Október 11-én a dalszínház Bartók: A kékszakállú herceg vára című operáját mutatja be, amelyet az előadás keretében két különböző felfogásban állít színpadra Hartmut Schörghofer rendező és Fischer Ádám, aki a karmesteri teendők mellett az előadás dramaturgja is egyben.

Szintén a premierek között található az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Sári József: Napfogyatkozás című operája, amelyet Arthur Koestler: Sötétség délben című regénye ihletett. A darab magyarországi bemutatóját Kovalik Balázs rendezi, karmestere a Pannon Filharmonikusok zeneigazgatója, Hamar Zsolt lesz.

Az Operaház felújítja továbbá Bartók: A fából faragott királyfi és Kodály: Székely fonó című műveit, valamint Petrovics Emil: C'est la guerre című operáját, és újra műsorára tűzi Szokolay Sándor Vérnász című darabját.

A külföldi szerzők munkái között szerepel Richard Strauss: A rózsalovag című műve, amelyet a lett Andrejs Zagar állít színpadra és Wagner: Trisztán és Izolda című operája, amelyet a 2010-es Wagner Napok keretében, a Művészetek Palotájában mutatnak be.

A Magyar Nemzeti Balett két bemutatót tervez a jövő évadra. A szentpétervári Boris Eifman: Karamazov testvérek című táncelőadása mellett egy modern balettest keretében Robert North, Ohal Naharin és Lukács András koreográfiái szerepelnek a társulat jövő évi programjában.

Az Operaház a 2009/2010-es évadban is színpadra állít gyermekelőadásokat. Az ősz első premierje Benjamin Britten: A kis kéményseprő című darabja lesz, majd karácsonykor a Vígszínházban Marton László és Fischer Ádám állítják színpadra Mozart Varázsfuvoláját.

A jövő évben is megtartják az Operaház hagyományos gálaestjeit, mint a Világsztárok az Operában című kétrészes, nemzetközi balettgálát, a Jazz az Operában című estet, ahol a magyar dzsesszélet képviselő mellett szintén lehet számítani világhírű külföldi művészek fellépésére.

Szintén megrendezik az idén nagy sikerrel bemutatkozó Májusünnep című rendezvényt, amelynek fellépőiről azonban az Operaház vezetősége még nem nyújtott bővebb felvilágosítást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dénes Ferenc: a szintet lépett Szoboszlai Dominik számára két komoly kísértés jön számításba

Dénes Ferenc: a szintet lépett Szoboszlai Dominik számára két komoly kísértés jön számításba

Ahhoz, hogy Szoboszlai Dominik a horvát Luka Modrichoz hasonló kultikus futballsztár legyen, valószínűleg a Real Madridban kellene játszania – mondta az InfoRádióban Dénes Ferenc sportközgazdász a Liverpool játékosáról. A magyar válogatott csapatkapitánya újabb szabadrúgásgólja után sokadjára is bekerült az angol bajnoki forduló legjobbjai közé, ráadásul az értéke az egyik leghitelesebb becslés szerint már 100 millió euró.

Ali Laridzsáni halála Iránban fontosabb lehet, mint Ali Hamenei ajatollah megölése

Izrael azt állítja: megölte Irán biztonsági főnökét, aki gyakorlatilag az ország de facto vezetője volt. Irán megerősítette a halál tényét. A veterán Ali Laridzsani élete során több posztot is betöltött az államgépezetben és diplomataként is dolgozott. Elemzők szerint halála jelentősebb hatású, mint Hamenei ajatollah likvidálása.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×