Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.87
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Lerch István a Beatles miatt kezdett el dalokat írni

Zeneszerzői munkája elismeréseként Erkel Ferenc-díjat vehetett át Lerch István, aki az InfoRádiónak elmondta: bár 36 éve dolgozik előadóművészként is, elsősorban a zeneszerzés érdekli. Miután első dalait visszadobta a sanzonbizottság, amolyan tesztelésként Elton John egyik dalával próbálkozott, ez szintén nem volt elég jó a testületnek - és akkor már tudta: "van mit keresnie ezen a pályán".

Elsősorban zeneszerzőnek tartom magát Lerch István, és csak másodsorban előadóművésznek. A művész azután nyilatkozott az Inforádiónak, hogy Erkel Ferenc-díjjal tüntették ki, amit az előző években főleg komolyzenészek kaptak meg.

Hozzátette: nem szereti a komolyzene és a könnyűzene megkülönböztetését. A dalait ráadásul komolyzenei tudásának köszönhetően tudta megírni, és zongoraművésznek készült. Viszont amikor meghallotta a Beatlest, akkor úgy döntött, ő ilyen dalokat fog írni - mesélte a kitüntetett.

Lerch István fölidézte, hogy a kommunista diktatúra sanzonbizottsága visszadobta első szerzeményeit. Viszont annyira gyanúsak lettek neki, hogy benyújtotta Elton John egyik dalát szöveg nélkül, és azok azt sem engedélyezték. "Onnantól kezdve tudtam, hogy van mit keresnem ezen a pályán" - jelentette ki.

Lerch István játszott a V'73 és a V' Motorock tagjaként, és elmondása szerint a Demjén Ferenccel közösen írt Várj, míg felkel majd a nap című szám volt számukra a nagy áttörés.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×