Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
324.98
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Michelangelo Dávidja "szét fog esni"

Arra figyelmeztetnek tudósok, hogy a látogatók és a forgalom keltette rázkódás miatt összeomolhat az ötszáz éves kort nemrég elérő szobor, Michelangelo Dávidja. Az alkotást 2004-ben már megpucolták és kijavították a repedéseit, de azok most újra megjelentek rajta.

Négy évvel azután, hogy utoljára megtisztították és rendbe tették Michelangelo híres Dávidját, a Firenzében lévő szobrot az összeomlás fenyegeti.

Antonio Borri, a perugiai egyetem egyik professzora és a szobor állapotát rendszeresen ellenőrző csapat tagja szerint az alkotás repedései, amelyeket kijavítottak a szobor ötszáz éves születésnapján, újra megjelentek.

Emiatt hamarosan megbeszélést tartanak arról, mit tegyenek az évente csaknem egymillió látogató által megcsodált Dávid megmentése érdekében. Felmerült, hogy elkerítik és egy búrá alá teszik, de az is, hogy egy időre teljesen elzárják a közönség elől.

Mint Borri mondja, a repedések egyenként nyíltak újra. "Dávid szét fog esni" - tette hozzá. Ennek oka a napi több ezer látogató nyomása és a forgalom miatti rázkódás. Mindezt tetézi, hogy a sokak által a legtökéletesebbnek ítélt férfi aktszobor nagyon nagy, a márvány pedig, amelyből a mester kifaragta, elég rossz minőségű.

A szobrot a közelmúltban folyamatos, huszonnégy órás megfigyelés alatt tartották, és a rázkódást mérő szeizmográfot helyeztek el a talapzatánál.

Cristina Acidini, a firenzei múzeumok igazgatója ugyanakkor igyekszik megnyugtatni a kedélyeket: mint mondta, megvizsgálják, mit tehetnek a szoborért, de nincs ok a hirtelen aggodalomra. Szerinte a szobor csak akkor omlana össze, ha erős földrengés rázná meg a várost.

A 2004-es renoválás keretében a szobrot desztillált vízzel és cellulózzal tisztították meg a szennyeződésektől, amellett, hogy kijavították a repedéseit. Az eljárás ellenzői attól tartottak, hogy az alkotás megsérülhet a művelet folyamán. A hat tonnás, 4 méter 88 centiméter magas Dávid bokája pedig úgy tűnt, egyre kevésbé bírja a terhelést.

Az 1501-től 1504-ig készült Dávid évszázadokig a városháza (korábban a kormányzó Medici kereskedőcsalád palotája) előtt állt, a Piazza della Signorián, kitéve minden viszontagságnak. 1527-ben egy felkelés alatt megrongálták, 1843-ban pedig klóros savakkal pucolták le. 1873-ban aztán a Galleria dell Accademiába költöztették. Itt csak 1991-ben volt kitéve nagyobb veszélynek, amikor egy őrült olasz "festő" egy kalapáccsal esett neki bal lábujjainak.

Címlapról ajánljuk

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×