eur:
389.5
usd:
362.42
bux:
68645.19
2024. május 8. szerda Mihály

Ingyenes koncertek Martonvásáron - Beethoven-hangversenyek 50 éve

A martonvásári Beethoven-hangversenyek fél évszázados jubileuma alkalmából ingyenes kamarakoncerteket is tart a Beethoven-esteket megelőzően a Nemzeti Filharmonikus Zenekar - közölte az MTI érdeklődésére a zenekar kommunikációs vezetője.

Az MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézetének parkjában levő hangversenyszigeten az idei évadban három Beethoven-hangversenyt tartanak, s a park egy másik pontján, azok előtt mintegy másfél órával kerül sor a belépőjegy nélkül látogatható kamarakoncertekre - mondta el Aradi Péter.

Az első, július 12-i Beethoven-esten Ariel Zuckermann vezényletével, a Nemzeti Énekkar (karigazgató Antal Mátyás), valamint Fodor Beatrix, Kovács Annamária, Gulyás Dénes és Fried Péter énekművészek közreműködésével a Házavatás-nyitányt és a IX. (d-moll) szimfóniát tolmácsolja a Nemzeti Filharmonikus Zenekar.

A hangverseny kezdete előtt Mozart B-dúr divertimentóját, Haydn: B-dúr vonósnégyesét, és Mozart F-dúr divertimentóját hallhatja kamarakoncerten a közönség, Papp Dániel és Dúlfalvy Éva (hegedű), Szabó Réka (brácsa), Deák György (gordonka) közreműködésével.

Július 19-én Kocsis Zoltán vezényli a filharmonikusokat. Báll Dávid zongoraművész közreműködésével az István király-nyitányt, az Esz-dúr zongoraversenyt és a VIII.(F-dúr) szimfóniát hallhatja majd a közönség.

Az aznapi kamarakoncerten Gabrieli, Pezel, Scheidt, Susato, Farnati és Nino Rota művei hangzanak el, a Millenniumi Rézfúvós kvintett, valamint Skultéty Zsolt (trombita), Spitzer Zsolt (trombita), Koppányi Béla (harsona), Andó Rajmund (kürt) és Rózsa István (tuba) közreműködésével.

Július 26-án Vásáry Tamás dirigálásával az Egmont-nyitányt, az V. (c-moll, Sors) szimfóniát és a C-dúr misét tolmácsolja a zenekar Tokody Ilona, Németh Judit, Brickner Szabolcs, Szvétek László énekművészek közreműködésével.

A hangverseny-estet megelőző kamarakoncerten Stamitz: D-dúr kvintettjét és Beethoven - D-dúr szerenádját adja elő a zenekar. Közreműködik Szabó Zsolt (fagott), a Nagyváry vonósnégyes, Szabó Anita (fuvola), Papp Dániel (hegedű) és Szabó Réka (brácsa).

Eső esetén a hangversenyeket másnap megismétlik.

Martonvásáron 1958 óta rendeznek nyaranta Beethoven-koncerteket, annak emlékére, hogy a zeneköltő - akit meleg barátság fűzött a martonvásári Brunszvik grófi család több tagjához - többször is vendégeskedett a nemesi birtokon.

Egyik kedvenc pihenő helye az a sziget volt, ahol mellszobra közelében rendezik meg a külföldi zenebarátokat is vonzó, különleges hangulatú koncerteket.

A hangversenysorozat elindításában annak idején nagy szerepe volt az MTI akkori Fejér megyei tudósítójának, Környei Eleknek, akinek a kutatómunkája és kezdeményezése nyomán a Fejér Megyei Idegenforgalmi Hivatal elindította a koncerteket.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Oroszország 2023 ősze óta kap fegyvereket Észak-Koreától, köztük számos rakétatípust is. A fegyverek hatékonyságával kapcsolatban azonban súlyos aggályok merülnek fel a bevetések alkalmával – írja az Ukrajinszka Pravda. Május 8-án az orosz erők tömeges légitámadást hajtottak végre Ukrajna több régiójában. A célpontok között stratégiai fontosságú létesítmények voltak, melyek közül többet is találat érhetett. Az ukrán légvédelem összesen 59 ellenséges eszközt semmisített meg - írta a Kyiv Post. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×