Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

A 750.000. látogatót köszöntötték a Szépművészeti Múzeumban

Az idei év 750 ezredik látogatóját fogadta csütörtök délelőtt a Szépművészeti Múzeum. Baán László főigazgató szerint az intézmény ezzel nem csak a hazai múzeumok összevetésében, de az európai gyűjtemények között is előkelő helyen van.

Az idei év 750 ezredik látogatóját köszöntötték a budapesti Szépművészeti Múzeumban - közölte az intézmény főigazgatója.

Baán László az InfoRádiónak elmondta: az idei látogatószám az új csúcs a Szépművészeti Múzeumban, hiszen tavaly 610 ezren váltottak jegyet a múzeumban.

A főigazgató közölte: ezzel továbbra is a Szépművészeti Múzeum a leglátogatottabb magyar múzeum, és ez az adat nemzetközileg is jelentősnek számít, hiszen például a bécsi Kunsthistorisches Museum tavaly 630 ezer látogatót vonzott.

Baán László hangsúlyozta: töretlen az érdeklődés a kiállítások iránt, és a következő év is hasonlóan sikeres lehet.

A jövő év legnagyobb szabású tárlata, A mediciek fénykora - Élet és művészet a reneszánsz Firenzében című kiállítás lesz, amely már 2008. január 24-én megnyílik.

A tárlat építése jelenleg is nagy erőkkel zajlik - mondta a főigazgató.

Hanganyag: Sárközi Lóránt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×