Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Mészárlás a vörös szőnyegen - nézze meg!

November közepén jelenik meg az elmúlt közel harminc év egyik meghatározó popzenekara, a Duran Duran legújabb nagylemeze. A Red Carpet Massacre (Mészárlás a vörös szőnyegen) című album akár sztárparádénak is tekinthető, hiszen a producerek és előadók között szerepel Justin Timberlake és Timbaland is.

Újabb lemezzel jelentkezik november közepén a Duran Duran. A Red Carpet Massacre (Mészárlás a vörös szőnyegen) albumról azonban már most kiadták az első dalt, a Falling Down (Zuhanás) címűt.

A lemez megjelenését és címét hivatalosan június 26-án jelentették be a zenekar tagjai. Az is kiderült, hogy az album munkálataiban szerzőtársként, producerként és előadóként is közreműködik napjaink egyik legnagyobb férfisztárja, Justin Timberlake és Timbaland is.

Az első szám (Falling Down) és annak videóklipje már meg is jelent a Duran Duran hivatalos honlapján.

Az 1978-ban alakult, legnagyobb sikereit a nyolcvanas években elérő, majd pár éve visszatért együttes egy nagysikerű koncertturné után tavaly év elején az Amnesty International által John Lennon halálának 25. évfordulójára szervezett kampány részeként feldolgozta a Beatles egykori tagjának dalát, az Instant Karmát.


A Duran Duran ezen kívül két másik fontos eseményen, a Nobel-díjak átadásán és a torinói téli olimpián is fellépett 2006-ban, majd nekiálltak az új lemez dalainak.

Az előkészületet azonban megakasztotta, hogy október 25-én az együttes gitárosa, Andy Taylor bejelentette: elhagyja a zenekart, így a turnéból még hátralévő fellépésekre helyettest kellett találni, ami sikerült is Dominic Brown személyében, aki korábban már beugrott Andy Taylor helyett, amikor a zenész egészségügyi problémákkal küzdött.

Idén június 17.-én a Duran Duran egyetlen koncertet adott a New York-i Hammerstein Ballroomban. A fellépés előtti beálláson öt dalt is eljátszottak a készülő lemezből, majd a koncerten előadták a Nite Runner című számot.


Az együttes idén két nagyszabású rendezvényen is fellépett: július elsején a Diana hercegnő halálának tizedik évfordulójára rendezett megemlékezésen (az őket bemutató Vilmos herceg szerint édesanyjuk egyik kedvenc zenekara volt) és hat nappal később a Wembley stadionban a Live Earth koncerten.

Szerző: Csák Gyula

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 24. 21:05
×
×