Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
320.64
bux:
151293.97
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Ismét Bárka Kikötő a Művészetek Völgyében

Hatodik alkalommal rendezi a Bárka Színház a Művészetek Völgye pulai programját. A színházi előadások mellett irodalmi- és gyermekprogramok, koncertek várják a július 27-e és augusztus 5-e között Pulára látogatókat.

Nem csak a Bárka előadásait mutatják majd be a pulai Bárka Kikötőben, más produkciókkal is készülnek a szervezők: látható lesz a Liliom, az Iskola a határon, A legyek ura és a Mulatság, de fellép még a Baltazár Színház, Gergye Krisztián és társulata, valamint Kemény Henrik - mondta az InfoRádiónak Bérczes László.

Ismét lesznek irodalmi programok is, felolvasások, beszélgetések. A vendégek között ott van Parti Nagy Lajos, Spiró György és Garaczi László is - tette hozzá a Bárka Kikötő főszervezője.

A gyerekeket is több program várja majd az eddig megszokottnál, az estéket pedig ismét koncertek zárják. Fellép egyebek mellett a Kispál és a Borz, a Kiscsillag, valamint a Makám - közölte Bérczes László.

Újdonság idén a Vurstli, ahol minőségi művészetet árulnak majd vásári körülmények között: akár írók képeire lehet majd lövöldözni, ajándékba azonban nem plüssmacit, hanem verset kap a nyertes, és egy kmásik különlegességet is terveznek a szervezők: a közönség segítségével az elejétől a végéig felolvassák a Háború és békét.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×