Infostart.hu
eur:
364.78
usd:
325.39
bux:
141671
2026. október 12. hétfő Miksa
Nyitókép: Anton Petrus

Drónraj ellen kellett bevetni a görög Patriot légvédelmet

Sikeresen semlegesített egy támadó drónrajt a görög hadsereg Szaúd-Arábiába telepített Patriot légvédelmi ütege – közölték csütörtökön görög biztonsági források.

A Reuters hírügynökségnek nyilatkozó egyik forrás elmondta hogy a görög katonai személyzet három rakétával, a szaúdi légvédelmi rendszerekkel együttműködve fogta el a drónokat a Vörös-tenger partvidékén fekvő Janbu régió légterében. Arról nem nyilatkozott, hogy hány drónt semmisítettek meg.

A hírt egy másik forrás is megerősítette.

Janbu régió arról ismert, hogy több jelentős olajfinomító is található a területén.

Görögország 2021-ben telepített Szaúd-Arábiába egy amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi üteget annak a görög-szaúdi megállapodásnak a keretében, amelynek célja a sivatagi királyság energialétesítményeinek a védelme.

A február 28-án kirobbant amerikai–izraeli–iráni fegyveres konfliktus kezdete óta ez volt a harmadik eset, hogy a görög katonai személyzet üzemeltetésében álló üteget bevetették. A görög szerepvállalás jól mutatja, hogy az európai NATO-tagországok egyre nagyobb részt vállalnak a Perzsa-öböl térségében található energiainfrastruktúra megvédelmezésében – emelte ki a Reuters.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Őrült térkép jelent meg Németországban: Hitler politikáját idéző módon rajzolná át Európát egy vezető AfD-s politikus

Európa-szerte heves vitát váltott ki az a térkép, amelyet az Alternative für Deutschland (AfD) ifjúsági szervezetének egyik vezető politikusa osztott meg az X-en. A bejegyzésben szereplő térkép egy olyan Németországot ábrázolt, amely magába olvasztotta Ausztriát, Luxemburgot, Svájc nagy részét, valamint Franciaország, Lengyelország, Olaszország és más európai államok egyes területeit - írta meg a NEXTA és az Azernews.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×