Infostart.hu
eur:
363.85
usd:
327.1
bux:
143808.14
2026. október 14. szerda Helén
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ukrajnai védelmi kontaktcsoportnak a NATO védelmi miniszteri találkozója mellett tartott ülésén a védelmi szervezet brüsszeli székházában 2026. június 18-án.
Nyitókép: MTI/AP/Virginia Mayo

Átalakul az ukrán hadsereg, Zelenszkij leváltotta a csúcsvezetőt

Leváltotta Olekszandr Szirszkij tábornokot, az ukrán hadsereg főparancsnokát Volodimir Zelenszkij elnök kedden, majd Mihajlo Drapatijt, az egyesített erők parancsnokát nevezte ki a helyére.

Az államfő azután döntött így, hogy napok óta zajlanak a főparancsnok leváltását követelő tömegtüntetések Kijevben és az ország más városaiban.

„Úgy döntöttem, hogy a hadsereg új főparancsnoka Mihajlo Drapatij lesz” –- írta Zelenszkij, köszönetet mondva Olekszandr Szirszkijnek és minden katonának az első vonalban kiépített szilárd állásokért.

„Egy a közös kívánságunk: győzelem az ellenség felett, (megfelelő) feltételek a fronton és olyan nyomás Oroszországra, amely a béke irányába kényszeríti” – közölte Zelenszkij a Telegram üzenetküldő alkalmazásban kedd késő este. Az államfő szerint „az út jelentős részét már megtették, Ukrajna védelme folytatódik, és minden harcos méltó bánásmódot érdemel”.

A hatvanéves Szirszkij 2024 óta töltötte be a főparancsnoki posztot. Ő irányította egyebek mellett Kijev védelmét az orosz invázió 2022-es kezdetén. Zelenszkij azt mondta, beszélt a tábornokkal annak jövőjéről, de részleteket nem közölt.

A Szirszkij leváltását követelő tüntetések azután kezdődtek, hogy Zelenszkij július 14-én menesztette Mihajlo Fedorov védelmi minisztert. A rendkívül népszerű, a sikeres drónháborút megszervező Fedorov azzal vádolta Szirszkijt, hogy kiszorította őt és akadályozta a hadsereg megreformálására irányuló kísérletét.

A 35 éves Mihajlo Fedorov a technológia világából érkezett, soha nem szolgált a hadseregben, a drónok számának megsokszorozását és az új technológiák tömeges felhasználását szorgalmazta, valamint a fegyveres erők mélyreható átszervezésére törekedett.

A Moszkvában született és a tanulmányait az orosz fővárosban végző Szirszkij nem tudott megszabadulni a szovjet mentalitású tábornok hírétől: ellenfelei szerint nem tulajdonított nagy jelentőséget az emberi veszteségeknek, ami miatt a „mészáros” ragadványnevet kapta. Zelenszkij azt is bejelentette, hogy „illendő állást” ajánlott fel Fedorovnak, az ország technológiai komponensének felügyeletét.

Mihajlo Drapatij 43 éves, harcedzett parancsnok, aki Ukrajna szárazföldi erőit irányította 2024-2025-ben.

A tábornok Facebook-posztjában köszönetet mondott elődjének a hadsereg megerősítéséért. Hozzátette: felelősségteljesen, a feladatra összpontosítva, Ukrajna védőit tisztelve fog dolgozni.

Drapatij szinte teljes karrierjét harctéri beosztásokban töltötte. Fegyelmezettnek és hatékonynak tartják, számos alkalommal kapott megbízást kritikus helyzetben lévő frontszakaszok stabilizálására.

Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×