Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: unsplash.com

A Netflix árat csökkent és visszafizet az előfizetőknek egy csomó pénzt Olaszországban

Egy római bíróság úgy ítélt, hogy a Netflix az elmúlt években többször is jogtalanul emelte meg csomagjainak árait. A vállalatnak Olaszországban kártérítést kell fizetnie, az összeg sok előfizetőnél átszámítva a kétszázezer forintot is elérheti, és csökkentenie kell jelenlegi előfizetési díjait is.

A pert az olasz fogyasztóvédelmi szervezet, a Movimento Consumatori indította – írja az Index az ArsTechnica alapján. A bírósági ítélet szerint a Netflix 2017-ben, 2019-ben, 2021-ben és 2024-ben is úgy hajtott végre áremeléseket, hogy azzal megsértette az olasz fogyasztóvédelmi kódexet. A törvény értelmében ugyanis egy szolgáltató nem módosíthatja egyoldalúan a szerződési feltételeket vagy az árakat anélkül, hogy annak nyomós, objektív okát magában a szerződésben előre tisztázta volna.

Bár a Netflix 30 nappal korábban mindig küldött értesítőt a közelgő drágulásról, és biztosította a lemondás lehetőségét, az előzetes indoklás hiánya miatt a bíróság érvénytelennek és jogtalannak minősítette az új árakat.

A Netflixnek 5-8 millió közötti felhasználója lehet Olaszországban. A fogyasztóvédők szerint a jogsértő emelések a Prémium csomag esetében együttesen havi nyolc euróra rúgnak. Ez azt jelenti, hogy egy olyan olasz felhasználó, aki 2017 óta folyamatosan fizeti a legdrágább csomagot, most körülbelül 500 euró (átszámítva nagyjából 200 ezer forint) visszatérítésre jogosult. A Standard csomagot használóknak nagyságrendileg 250 euró jár vissza, de még a legolcsóbb, Basic csomag előfizetőit is kompenzálnia kell a Netflixnek.

A bíróság azonban nem állt meg a múltbeli sérelmek orvoslásánál: kötelezte a vállalatot, hogy a jogszerűtlen emelések mértékével csökkentse a jelenlegi árait. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a most 19,99 euróba kerülő Prémium csomag árát 11,99 euróra, a 13,99 eurós Standard csomagét pedig 9,99 euróra kell visszavágniuk. Érdekesség, hogy a 2025 áprilisa utáni áremelések már legálisnak minősülnek, mivel a vállalat ekkor úgy módosította a felhasználási feltételeit, hogy az megfeleljen a jogszabályoknak.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×